Böjtnapló, a 24. nap: előttem van, amit magam mögött hagytam

Úgy képzelem, azért vannak az embernek határai, hogy azokat felmérje, meghúzza és szükség esetén feszegetni tudja. Ilyen és hasonló okos ötletek jöttek reggel, és nyomták rá azokat a bizonyos bélyegüket a nap egészére.

Például böjt idején piacoztam. A zöldséggel és a gyümölccsel persze semmi baj, de az én lábam egyenesen a lángososhoz vezetett. Itt volt az ideje a következő próbatételnek. Kellő bátorság után álltam be a sorba.

Volt egy pillanatunk – nekem és a böjtölő gyomromnak – azon morfondírozni, hogyan lehet úgy rákérdezni az összetevőkre, hogy biztosan nyert ügyem legyen és ehessek a lángosból. Tudtam, hogy a kovász okozza majd a vesztem. Mert ott bizony rezeg a léc. Még ha kevés tej is kell hozzá, valljuk be, ez azért sovány vigasz, néhány decilitert biztosan elnyel a tészta. 

Beigazolódott a gyanúm. Azon kaptam magam, hogy előttem hever a forró és frissen sült fokhagymás étel a pulton, és nekem egy hang sem jön ki a torkomon. Csak megvonni tudtam a vállam. Velem együtt az eladó is meglepődött, hiszen jól ismeri hozzáállásom: ha piac, akkor lángos. Szóval március 17-én 10 óra 30 perckor semmisültem meg az Öregpiacon, a bódé előtt.

És akkor jött egy isteni válasz, mit hagyok ki. Valaki sztorizott nekem egy tyúkszállító autóról, ami több tucat szárnyast vitt a vágóhídra. Elképzeltem, ahogy előttem vannak a két lábon járó csirkefalatok. És azt is, hogy ezeket az ízeket már 24 napja magam mögött hagytam. Micsoda egy nap!