Böjtnapjó, az 5. nap: a bűn útjain

Istenem, de jó érzés volt azt enni, amit csak akarok. Egy visegrádi étteremben jártunk, ahol szépen megterített asztalok és egy kedves pincér várt, aki a séf egyik ajánlatát kínálta. Már az elején olyan gasztrosokkot kaptam, hogy csak na.

Amikor viszont a számhoz ért az első kanál leves, éreztem a vadhús jellegzetes édeskés illatát, és nagy sóhaj következett. Még a szemem is kipattant.

Szerencsére mindez csak egy rossz (?) álom volt. Reggel pedig visszaköszönt a rögvalóság: már várt a zabkása cukormentes sárgabaracklekvárral és egy csipet fahéjjal megszórva.

Edédre a zöldségleves. Második fogásként tonhal salátával és némi kuszkusz – olyan az íze, akár a rizsnek, csak apróbb szemű és pillanatok alatt puhára fő. Vacsorára pedig padlizsánkrém paradicsommal, uborkával és puffasztott rizzsel. A mai nap legnagyobb kihívása ez utóbbi volt. Hogy lehet megenni a hungarocellt?

Ha már kihívás: mi az elmúlt napok tapasztalata? Az, hogy tévedtem. Tévedtem, mikor azt hittem, hogy egyedül megbirkózom a feladattal, és felére csökkentem a napi ételadagot. Tucatnyi szakmai jótanácsot kaptam gasztrotéren. Mint például, hogy mustárral ízesítve jó a szezámmagkrém, valamint, hogy szójababsajtból, közismertebb nevén tofuból is kiváló a pörkölt. A mindenit! Ezeket még emésztem.

Tévedtem akkor is, mikor azt hittem, könnyű lesz száműzni az étrendemből a húst, a tejtermékeket és a tojást. A szabadság érzete hiányzik leginkább, hogy azt egyek, amit csak akarok. De hát ez a böjt lényege. A fegyelem. Nem hittem, hogy ilyen hamar kimondom: már csak 35 nap van hátra!