Böjtnapló, a 7. nap: ha létezik reinkarnáció, én előző életemben vadászkutya voltam

A padlizsánkrém és a főzelék után ez a kupac gesztenyegolyó volt a harmadik olyan étel, ami akkor is ugyanilyen jólesett volna, ha nem böjtölnék. Mert a böjt megtanított különbséget tenni finom és még finomabb étel között.

Finomnak azt nevezném, ami csak a mentes időszak alatt vált azzá, de nem hinném, hogy 33 nap múlva is szerepel majd a tányéromon. Sosem lesz a még finomabb kategória győztese például a mák chips – bár ezt is tőle kaptam, és a szándék fontos, úgyhogy köszönet! Továbbá az istennek sem tudok megbarátkozni a puffasztott rizzsel és az abonettel.

Azzal meg aztán pláne nem, hogy egy nap csak egyszer lakhatom jól. Eddig másként működtek a dolgok: ha ettem, mindig jóllaktam. Egyébként, mi értelme az egész evésnek?

A kísértés hű társam lett az elmúlt napokban. Ezt nem lehet megszokni, legfeljebb elfogadni. Nem tudja nem kiszimatolni az orrom, mikor a szomszédban sülnek a palacsinták. Vagy amikor Pali bácsi a földszintről hozza haza a fokhagymás lángost.

Esküszöm, vadászkutya voltam előző életemben – már ha létezik a reinkarnáció. Ellenben jó hír, hogy egyre jobban reagálok az ilyen szitukra. A közelgő disznóvágásra is azonnal igent mondtam – eddig még nem volt arra példa, hogy visszautasítottam volna egy darabka frissen sült töpörtyűt, na majd most!

Feltűnően jól fogadtam az állófogadással egybekötött sajtótájékoztató hírét is. Majd viszek a zsebemben néhány szelet répát, ha megszorulnék. De, kérdezem én, mit kell csinálni akkor, ha egy óriásplakáton szembejön velem egy gusztusos hamburger közeli képe? Én, más ötlet híján, jobbnak láttam nem húzkodni az oroszlán bajszát. Szimplán megfordultam.