Böjtnapló 22. nap: hogy lesz lisztből és vízből hús?

Borsófehérjéből, citrusrostból és retekkoncentrátumból. Kell hozzá egy kis füstaroma, egy csipet paprikakivonat, némi napraforgóolaj, útifűmaghéj és szárított snidling. Ha valamelyik összetevő épp nincs kéznél, bátran tudom ajánlani az üzletek polcait. Elérhető, levehető, egybegyúrva és szeletelve. Nagyon finom. Erre vetemedtem, mert már nagyon hiányzott a reggeli szendvicsezés.

Zárójeles megjegyzés következik: talán csecsemőként volt utoljára 22 egymást követő húsmentes napom. Ennyi idő alatt legalább egyszer, de inkább kétszer-háromszor biztosan került a tányérra marhapörkölt, csirkemell vagy szűzérme. Így hát sürgősen orvosolni kellett a problémát.

Találtam egy másik kitűnő fehérje bombát, a szejtánt. Röviden búzasikér vagy búzahús, ami nemcsak állagra és ízre - bár ezt kétkedve írom, hanem tápanyagtartalmát tekintve is hasonló. 

Ez a növényi alapú étkezés egyik fő fehérjeforrása. Kínában már a 6. században használták először - időben eljutott hozzám is a hír -, főleg a húskerülő buddhista konyhában, de Japánban és Vietnámban is évszázadok óta kedvelt hozzávaló. Nyugatra a 18. században érkezett, valamikor a vegetáriánus étrenddel párhuzamosan.

Elkezdtem hát otthon gyártani. Volt már próbálkozás a húsmentes hússal, a jackfruittal. Bevallom, szörnyen nehezemre esett, de megettem. Azt hiszem, nem adtam meg neki a kellő sütési időt, ezért maradt nyers a tépett húsra emlékeztető trópusi gyümölcs. Szóval a böjtölő memóriám egyik emlékképe ez az érzés. 

Most sem tévedtem nagyot, megvolt a csalódás. Viszont a kellemes fajta. Egész jó sült ki belőle. Megvallom, volt "b" tervem is: nem voltam szűkmarkú a fűszerezéssel. Jól tudjuk, hogy egy kis hegyes erős nagy segítség lehet a gasztromómia mentes világában. Rövidesen elkészült vízből és lisztből a csípős kolbász. Azért nem egy debreceni, de maradhat.