Böjtnapló, a 10. nap: gyümölcspép kontra karfiol

Elkövettem egy nagy hibát: elfelejtettem ebédet hozni a munkába. Mondhatnám, hogy elsodortak a reggeli események. Érvelhetnék azzal is, hogy megszokás. Mert időszámításom, a böjt kezdete előtt, hetente egyszer kimaradt az ebéd, és az rendszerint péntekre esett.

A rögvalóság viszont az, hogy nem volt kedvem főzni. Hiába készítettem ki egy egész karfiolt, valahogy sztrájkoltak ellene az ízlelőbimbóim. Elméletben sem bírta befogadni a gyomrom, hogy a rózsákat ugyan kiránthatom, de csupán kenyérmorzsa adhat panírköntöst. Megmaradt hát nyersen a hűtőben.

Elképzeltem, hogy két cikk megírása között rendelek magamnak valamit, de ebben a mentes időszakban ez nem is olyan egyszerű feladat. Még a húsmentességre sok helyen felkészültek, szintúgy a tejtermékeket is könnyen száműzik menükből, viszont a tojást már kevésbé. Újra elsodort a nap.

Mire dél volt már egy négyhónapos kisbaba ült az ölemben. A sok gügyögés odáig vezetett, hogy az ölemből evett a csemete. Anyukája szorgosan adagolta a négyhónaposnak a menüt. Bébiétel volt, gyümölcspréssel és némi pehellyel.

Megtudtam, hogy képes vagyok megkívánni egy kanál bébipürét. Még jó, hogy nem ettem el a kicsi elől. Egy kanál a babának, egy kanál nekem. Minden jó, ha jó a vége: megjött a kedvem a karfiolhoz!