Böjtnapló, a 16.nap: Murphy és az Aha

Te jó élet! Már harminchét olyan nőnap van már a hátam mögött, amikor csokihegyek tornyosultak otthon. Nem árulok el nagy titkot: most is kaptam, de későbbre tartogatom a jó öreg Stühmert és a sok-sok bonbont.

Téved, aki azt hiszi, hogy embert próbáló feladat volt átvenni a kísértőket és boldog arcot vágni hozzá, miközben tudtam, hogy nem ehetem. Szépen sorban tovább kaptam az ívet.

Egy sprintelő is megirigyelné azt a lendületet, ahogy elmenekültem a nőnapi palacsintaosztásról. Nagy volt a csábítás, mert hát külön fejezetet érdemel a viszonyunk. Az édesség és én. Szerintem a világ legfinomabb díját érdemelné a Rákóczi túrós palacsinta, de ezt most elfelejtem egy időre.

Aztán egy komolyzenei előadáson találtam magam. Gondoltam itt elég biztonságban vagyok. Pedig nem. Felettébb rosszul érintett, mikor az előadó párhuzamot vont a minőségi dallamok és a pekingi kacsa között. Mintha Murphy ajándékát kaptam volna. Menekültem tovább.
Aztán jött az esti meghívás. Azonnal igent mondtam szeretett jógaoktatómnak, akivel sztrapacskázni mentünk volna. Gondolatban már át is léptük a küszöböt, de továbbra is jött az “Aha” érzés. Juhtúró, galuska és csülök. Hm... Majd legközelebb.

Hogy mégis mi volt a nap csúcspontja? Amikor kiváló szendvicskrémekre bukkantam az egyik bevásárlóközpontban. Ki gondolta volna, hogy a spárgrakrém és a mák ilyen fenséges egyveleget alkot? De a szárított paradicsom chilivel és a spenótos-medvehagymás kombó is nagyon üt.

Azt hiszem ez volt a sokadik “Aha” érzés, bár utóbbi igazán jólesett. És még a rádió is bíztatott: megszólalt az Aha együttes és a Tégy próbára. A Take on me...