Hallgassa élőben!

Gyopáros Alpár: a kormány négy újabb pályázatot ír ki falusi fejlesztések támogatására

Egyebek mellett járdaépítésre, orvosi eszközök beszerzésére, kommunális eszközökre, valamint tanyai és falugondnoki buszok beszerzésére lehet majd pályázni.

Elmondta, a négy pályázat együttes keretösszege 7,5 milliárd forint, a kiírás részletei hétfőtől megtalálhatóak lesznek a kormány.hu portálon, a feltételek hasonlóak a korábbi évekéhez.

Hozzátette: a pályázatokat május 12-e és június 11-e között lehet benyújtani, az elbírálásra hatvan nap áll rendelkezésre, de az eddigi tapasztalatok szerint 40-45 nap alatt várható az eredmény kihirdetése.
A részletekről szólva a kormánybiztos elmondta: számításuk szerint a négy pályázatnak összesen ezer nyertes pályázója lehet.

Önkormányzati járdaépítésre és felújításra ismertetése szerint 1 milliárd forintos keret áll rendelkezésre, az ötezer fő alatti települések pályázhatnak, egy pályázó 5 millió forintos támogatást igényelhet.

Orvosi eszközbeszerzésre 500 millió forint áll rendelkezésre, működő rendelők esetében pályázhatnak, egy pályázatra összesen 2 millió forint támogatás igényelhető – közölte.

Kommunális eszközökre, például közterületek karbantartására használt eszközök vásárlására, munkagépek beszerzésére 3 milliárd forintos keret áll rendelkezésre, az igényelhető támogatás felső határa 15 millió forint – fűzte hozzá.

Tanya és falugondnoki buszok beszerzésére szintén 3 milliárd forint áll rendelkezésre összesen, az igényelt támogatás felső határa 15 millió forint – mondta.

Gyopáros Alpár kiemelte: a Magyar falu program 2019-es indulása óta több mint tizenkétezer nyertes pályázatot támogatott a Miniszterelnökség több mint 130 milliárd forint értékben.

Szólt arról is, hogy a falusi csok 2019 júliusi indulása óta csaknem 18 ezer kistelepülésen élő család igényelt vissza nem térítendő támogatást, összesen 95 milliárd forint értékben.

Ágh Péter (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón elmondta: a Magyar falu programban választókerületében – Vas megye északi részében – 218 nyertes pályázatra összesen 2 milliárd 618 millió forint támogatást nyertek el a pályázók.

A 720 lakosú Csényébe az elmúlt két Magyar falu program keretében eddig 49 millió forint pályázati támogatás érkezett, amit egyebek között falugondnoki busz beszerzésére, az óvodaudvar rendbetételére, közterületi karbantartást segítő eszközökre fordítottak.

A sajtótájékoztató keretében adták át hét település, Peresznye, Perenye, Vát, Csénye, Sajtoskál, Bő és Kemenesmihályfa falugondnoki buszát – sorolta.

Dosszié

Hozzászólások

ítéletidő
Tornádó csapott le Csehországra, legalább 150 ember megsérült, hatalmasak a károk
gyermekvédelem / 3 órája
Kocsis Máté a pedofilellenes törvényről: egy mondatról folyik a vita, amit nem olvas el senki
A frakcióvezető kifejtette véleményét a pedofilellenes törvényről, meglepte a nemzetközi visszhang.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó gyermek, férj, édesapa, testvér és rokon Bognár József "Api", a volt Vértes Volán, APTIV, Grundfos dolgozója 60 éves korában rövid, súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 28-án, hétfőn, 14 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (új ravatalozó). Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítások mellőzését. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Németh Sándor volt Végh István utcai lakos 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 28-án, hétfőn, 11 órakor lesz Tatán, a Kocsi úti új temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pálinkás Ferenc 61 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 26-án, szombaton, 12 órakor lesz a dadi katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Németh Sándor volt Végh István utcai lakos 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 28-án, hétfőn, 11 órakor lesz Tatán, a Kocsi úti új temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Persely Zoltán 60. életévében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halottunk hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. Ezúton mondunk köszönetet, hogy mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mészáros Károly 66 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2021. június 25-én, pénteken, 13 órakor lesz a naszályi katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Rózsa Ferenc 64 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 23-án, szerdán, 11 órakor lesz a szőnyi katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. Kvittung Elemérné tatai lakos 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 25-én, pénteken, 13 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Gere Zoltán Sándor 69 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 25-én, pénteken, 11 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kugler János 83 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 22-én, kedden, 16 órakor lesz a baji temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
„Adjon neki egyhületet a végtelen szeretet! Adj irgalmat, adj nyugalmat minden megholt hívednek!” Turcsányi Mihály (1933-2021) bányafőmérnök A Sárisápon született, majd Tokodon, Dorogon és Esztergomban is lakó Turcsányi Mihály 88 éves korában halt meg Esztergomban, 2021. június 6-án. 37 éven át a bányákért dolgozott. A Dorog környéki bányák főmérnöke, 1976-tól a Tröszt beruházási osztályvezetőségére került. Több szabadalma miatt számtalan kitüntetést is kapott. (Munka Érdemrend ezüst fokozat). Az egészséges ivóvíz (bányakarsztvíz)Tát környéki településeinek ellátását is intézte. Hosszan tartó betegségeiből hívta magához a Teremtő. Temetése később Budapesten lesz. Gyászolják: felesége, Kátai Magdolna, két lányuk: Márta és Jutka családja, a sárisápi és táti rokonok és mindazok, akikkel dolgozott, akik ismerték és szerették őt. Távirat cím: Turcsányiné Kátai Magdolna 2500 Esztergom, Monteverdi utca 12/10.
„Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Udvardi László 91 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 22-én, kedden, 14 órakor lesz a komáromi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Ez a nap az emlékezés napja, Érted imádkozom halkan, zokogva. Nélküled már semmi sem olyan, mint régen, Fájó könnycsepp lettél szeretteid szívében. Bús temető csendes suttogása, oda megyek hozzád, ez maradt csak mára." Soha el nem múló fájdalommal emlékezem a feledhetetlen Czmerk Ferenc halálának 16. évfordulóján. Szerető édesanyád
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Schunder Tamás baji lakos 73 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 21-én, hétfőn, 13 órakor lesz a baji temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kiss Mihályné Jakab Erzsébet 88 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dolina Nándorné Sármai Mária 94 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 21-én, hétfőn, 11 órakor lesz Tatabányán, a felsőgallai temetőben. A gyászoló család
Egy könnycsepp a szememben érted él, Egy gyertya az asztalomon érted ég. Egy fényképed, mely őrzi emléked, S, egy út, mely elvette az életed. Bánat, s a fájdalom szívemben örökre megmarad. Mindig velem leszel, az idő bárhogy is halad. Soha el nem múló fájdalommal emlékezem szeretett férjem, Mári Zsigmond halálának 5. évfordulóján. Szerető feleséged, lányod és családja
Soha el nem múló fájdalommal emlékezem drága feleségemre, Mercz Lászlónéra halálának 3. évfordulóján. Hófehér szárnyakat növesztettél, Hagytad a júniusi első meleg szélnek, hogy örökre elvigyen. Itt hagytál engem fájó gyászomban, S én nem vigasztalódom... Csak könnyeim érted hullanak. Szerető férjed
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk, Szegfü Csaba búcsúztatásán megjelentek, ravatalára a kegyelet virágait helyezték és fájdalmunkban együttérző szívvel osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Guzmics Sándorné Pácz Mária a baji postahivatal volt vezetője életének 87. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 18-án, pénteken, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
húha / 5 órája
Merész! Mihalik Enikő melltartó nélkül pózolt az ágyban
6 órája
Rossi 9 felett, olvasóink szerint Schäfer volt a legjobbunk
Múzeumok éjszakája / 6 órája
Filmvetítéssel is várják a látogatókat a Terror Háza Múzeumban
Fejlesztés / 7 órája
Országszerte 326 településen újult meg, vagy épült nappali ellátó intézmény
Tokió / 7 órája
Andy Murray bekerült a brit olimpiai csapatba
Csütörtöki hőség / 7 órája
Százhúsz éve nem mértek ilyen magas hőmérsékletet júniusban hazánkban