°
°
°
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Súlyos vereséget szenvedett a Fradi

A Ferencváros hazai pályán 4-0-ra kikapott a Dinamo Zagrebtől a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának keddi visszavágóján a Groupama Arénában, így búcsúzott a sorozattól.

A telt házas mérkőzés első perceiben mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, az első negyed óra végén a spanyol Dani Olmo, a nyári U21-es Európa-bajnokság legértékesebb játékosának remek kiugratása után Ademi 11 méterről vette be Dibusz kapuját. A gól után a Dinamo maradt fölényben, a Ferencvárost ugyanakkor a 30. perc után több gólhelyzetet is ki tudott dolgozni, de az állás ennek a szünetig nem változott.

A fordulást követően szinte azonnal megduplázta előnyét a horvát együttes: Orsic beadását Petkovic továbbította a magyar csapat kapujába. Hét perccel később Olmo volt eredményes, ezzel végleg eldöntötte a továbbjutást. Az FTC Civic kiállítása miatt a 69. percben emberhátrányba került és komoly gólhelyzetet már nem tudott kialakítani, sőt, a riválisnál a hajrában a csereként beállt Gojak is betalált. Az utolsó percben a vendégek részéről Petkovic büntetőt rontott.

A Dinamo Zagreb a főtáblára kerülésért a norvég Rosenborggal találkozik.

A Ferencváros – amely 5-1-es összesítéssel esett ki – az Európa-liga selejtezőjének negyedik körében folytatja szereplését az izraeli Makkabi Tel-Aviv vagy a litván FK Suduva ellen.

Az első mérkőzést jövő csütörtökön idegenben, a visszavágót egy héttel később hazai pályán vívja Szerhij Rebrov vezetőedző csapata. A párharc győztese bejut a csoportkörbe.

Forrás: MTI

Borítókép: A gólszerző Arijan Ademi, a horvát csapat játékosa (j) és a ferencvárosi Eldar Civic a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Ferencváros – Dinamo Zagreb visszavágó mérkőzésen Budapesten, a Groupama Arénában 2019. augusztus 13-án

Hozzászólások

modern postakocsi
Önvezető kiskocsik szállítják házhoz a neten vásárolt árukat Kínában
Páneurópai Piknik / 28 perce
Ökumenikus istentiszteletet tartottak a harmincadik évfordulón
A kereszténység nemet mondott arra az elvre, hogy csakis az emberi hatalom dönti el, mi a helyes és mi nem – mondta Erdő Péter bíboros.
Gyász
Fájó szívvel emlékezünk a feledhetetlen Kámán Antal halálának 20. évfordulóján. Kálmán és barátai
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy István a volt Brikettgyár dolgozója 77 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2019. augusztus 22-én, csütörtökön, 14 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Varga Jánosné Balog Margit 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 22-én, csütörtökön, 15 órakor lesz a szőnyi református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Felfogni a felfoghatatlant, nagyon fáj és nehéz. Örökké szívünkben tart a szeretet és az emlékezés." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető férj, édesapa és nagyapa Orlovits Tamás 67 éves korában súlyos betegség után elhunyt. Temetése 2019. augusztus 21-én, szerdán, 16 órakor a kecskédi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunkat utolsó útjára elkísérik, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik Édesanyám Dr. Ferenczy Miklósné Schiffbeck Piroska temetésén részt vettek és utolsó útjára a komáromi köztemetőben 2019. augusztus 15-én szeretettel elkísérték, valamint azoknak a rokonoknak, ismerősöknek és barátoknak is, akik együttérzésükről a távollétükben is biztosítottak. Dr. Ferenczy Péter
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Udvardi Iván János 76 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 21-én, szerdán, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Farkas Kálmán nagytagyospusztai lakos 62 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 22-én, csütörtökön, 13 órakor lesz a környei temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vida Andrásné Kozma Julianna 78 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2019. augusztus 17-én, szombaton, 15 órakor lesz a bokodi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy Elek Sándor 70 éves korában elhunyt. Hamvait végakaratának tiszteletben tartásával szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra Tatán, a Környei úti temetőben, a családi sírban. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy Lászlóné Benke Julianna, tóvárosi lakos 80 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. augusztus 16-án, pénteken, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy Béláné Tata Városgazda nyugdíjas munkatársa 65 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 17-én, szombaton, 16 órakor lesz a kocsi református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hartmann Mihályné Menoni Anna 85 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 16-án, pénteken, 16 órakor lesz a kecskédi temetőben. A gyászoló család
"Ma 19 éve, hogy elmentél. Nem halljuk a hangod, nem látjuk az arcod. Hiába szólítunk azt te már nem hallod. Hiányzik egy érzés, egy szó, egy élet. Hiányzik minden, ami körül ölelt téged. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni. Hazudni a szívnek, hogy ne tudjon úgy fájni." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk Lippai István halálának évfordulóján. Szerető felesége és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Decsi Mihály a Környei Mezőgazdasági Kombinát volt dolgozója 77 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 16-án, pénteken, 13 órakor lesz a környei református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Törös Mihály okl. gépészmérnök és hegesztő szakmérnök 69 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 16-án, pénteken, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindenkinek, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára virágot, koszorút helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Másképp lenne minden, ha velünk lennél. Ha hozzánk szólnál, ha ránk nevetnél. Elvitted a derűt, a meleget. Csak egy fénysugarat hagytál, az emlékedet." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Makai Györgyné Éva életének 71. évében hosszú betegség után elhunyt. Felejthetetlen halottunk búcsúztatója 2019. augusztus 16-án, pénteken, 14 óra 30 perckor lesz Tatabányán, a Síkvölgyi úti temetőben. Kérjük, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki! Drága emléke a szívünkben él! A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Krupánszki István 69 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 13-án (MA), 13 órakor lesz a vértesszőlősi temetőben római katolikus szertartás szerint. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünket utolsó útjára elkísérik, sírjára virágot, koszorút helyeznek és fájdalmunkban őszinte együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Illés László baji lakos 68 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 15-én, csütörtökön, 15 órakor lesz a baji temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Farkas Imre a Bálint Pékség volt gépkocsivezetője életének 65. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 14-én, szerdán, 11 órakor lesz a szomódi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Horváth Miklósné Csaplár Julianna 62 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 13-án, kedden, 14 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Páneurópai Piknik / 37 perce
Orbán Viktor: csak egy Európa van
rossz hír az allergiásoknak / 45 perce
Emelkedik a parlagfű pollenkoncentrációja
felkészülés / 59 perce
Új vezetőedzővel, új célok a tatabányai röplabdázóknál
Krupánszki Máté
Takarékosság és teremtésvédelem / 1 órája
Egyházi épületek energetikai korszerűsítésére nyílnak pályázatok
felelőtlenség / 1 órája
Jobban kellett volna figyelni gazdájának az elkóricáló kengurura
Kemma.hu
még mindig hódít / 2 órája
A Baywatch sztárja 50 felett is bombaformában van