2020.09.10. 07:00
Kötelező a maszk és a kézfertőtlenítés az Edutus tantermi óráin
A bizonytalan járványügyi helyzetben a tatabányai székhellyel is rendelkező Edutus Egyetem őszi féléve a hagyományos módon kezdődik, szükség esetén azonban azonnal át tudnak állni az online oktatásra – mondta el az intézmény rektora.
Forrás: 24 Óra
Fotó: Zantleitner Ingrid
– Száznegyvenhat első évfolyamos hallgató nyert felvételt az intézménybe – árulta el a 2020/2021-es évkezdéssel kapcsolatban Némethné Dr. Gál Andrea, az Edutus rektora. Hozzátette: az új elsősök mintegy fele Tatabányán tanul majd. Az elővigyázatosságra tekintettel az intézmény már a beiratkozás során ügyelt a diákok biztonságára, így 15-20 fős csoportokra osztották a hallgatókat, akik időpontra jöttek – elkerülve a csoportosulást.
– A más egyetemeken már jellemző hibrid oktatás az Edutuson már régóta megvalósul. Egyrészt a levelező tagozatos órák túlnyomó része már webináriumon zajlik, ami azt jelenti, hogy a hallgatók bejöhetnek az intézménybe, de otthonról is bekapcsolódhatnak az előadásokba. Másrészt a levelezős és nappalis előadások jelentős részéről videófelvétel készül, amit az egyetem közzétesz a hallgatók számára, így segítve a vizsgákra való felkészülést – árulta el Dr. Némethné Gál Andrea.
Koronavírus - térségi hírek
- Tarol az omikron Komárom-Esztergomban: egy nap alatt 570 új fertőzött
- Egy nap alatt 677 új fertőzött Komárom Esztergomban. Tovább érvényes a védettségi igazolvány
- Durva pillanat: átlépte az 50 ezres határt a fertőzöttek száma Komárom-Esztergom megyében
- Bekeményített a vírus: 2000-hez közelít a hétvégi új fertőzöttek száma a megyénkben
A jelenléti oktatás során az alábbi szabályokat kell betartaniuk a hallgatóknak: kötelező a maszk viselése az intézmény területén. Erről alapvetően mindenki maga gondoskodik, de akinek mégsem lenne, annak az intézmény biztosít. Az épület több pontján kézfertőtlenítő folyadékot helyeztek ki, aminek használatát javasolják, de a számítógéptermi és a laborórák előtti fertőtlenítés kötelező. Mindenütt ügyelni kell a legalább 1,5 méteres távolság betartására. A rektor szerint a viszonylag alacsony hallgatói létszám lehetővé teszi, hogy ezt a tantermekben is biztosítsák, de ha mégsem lenne megoldható, akkor csoportbontást alkalmaznak.
– Ha szükségessé válik, egyetemünk azonnal, egy nap alatt át tud állni az online oktatásra. Ez több dolognak köszönhető: az egyetem számos tapasztalattal rendelkezik a technika használatával kapcsolatban, így az elmúlt tavaszi félévben is sikeresen álltunk át teljesen az online oktatásra. Minden oktató és minden hallgató újabb, a jövőben proaktív módon hasznosítható digitális tapasztalatokkal gazdagodott – árulta el a rektor.
Elmaradt a tábor
Az intézmény gólyatáborát szeptemberben tartották volna Tarjánban, de a többi felsőoktatási intézmény előzetes negatív tapasztalatai miatt elmaradt. A rektor elmondta, terveik között szerepelt egy egynapos gólyanap megszervezése, de a járványügyi ajánlások szigorodásával ezt sem tartották biztonságosan megvalósíthatónak. A Hallgatói Önkormányzat továbbra is tervezi a gólyák avatását egy kifejezetten nekik szánt programmal, amint ezt a járványügyi helyzet lehetővé teszi. Addig kizárólag az oktatáshoz közvetlenül kapcsolódó tevékenységek folyhatnak az intézményben.
Koronavírus - térségi hírek
- Tarol az omikron Komárom-Esztergomban: egy nap alatt 570 új fertőzött
- Egy nap alatt 677 új fertőzött Komárom Esztergomban. Tovább érvényes a védettségi igazolvány
- Durva pillanat: átlépte az 50 ezres határt a fertőzöttek száma Komárom-Esztergom megyében
- Bekeményített a vírus: 2000-hez közelít a hétvégi új fertőzöttek száma a megyénkben
- Engedett a Covid, de még nem lélegezhetünk fel Komárom-Esztergomban sem