Hallgassa élőben!
Fotó: Keller Mátyás / Bors

Drámai ok húzódik amögött, miért nem randizik szakítása óta Szabó Ádám

Hiába szingli – és kap nap mint nap ajánlatokat – mégis távol tartja magát a csajoktól az énekes.

Korábban is imádták a nők, de amióta szakított Tóth Andival, majd pedig megnyerte a Sztárban sztárt, még többen vannak oda Szabó Ádámért, aki szinte naponta kap pikáns ajánlatokat – mégsem él velük. A Ripostnak elárulta, miért:

Szeretett nagymamája miatt nem érzi úgy, hogy itt az ideje a csajozásnak.

A nagyi ugyanis egy házban él unokájával, aki így nem csak saját, de nagyszülője egészségéért is felel. Vallja: a koronavírus miatt bevezetett kijárási tilalom is jól jelzi, hogy nem most kell ismerkedni.

Szerintem ez az időszak amúgy sem a legjobb az ismerkedésre, de esetemben szóba se jöhet! A nagymamám nagyon beteg és mi együtt élünk. Nem szeretném, ha miattam lenne valami baja, vagy ha miattam kapná el a vírust, mert az végzetes lenne

– magyarázta az énekes-harmonikás a lapnak, hozzátéve: ugyan igen sok pikáns fotót kap, amik bizony legyezik az önbizalmát, ezekre az üzenetekre inkább nem válaszol.

Tényleg sok meztelen képet kapok és kérik, hogy én is küldjek. Nem vagyok szégyenlős alkat, viszont a tudat, hogy tovább is küldhetik, már nem annyira tetszik

– tette hozzá.

Fotó: Végh István / Bors

Ádám egyébként fiatal kora óta zenésznek készült, ez az élete – így pontosan tisztában van vele, hogy a koronavírus miatt okosan kell gazdálkodnia. Ezt ajánlja egyébként a többi előadóművésznek is.

Nekem nincs másik szakmám, már gyerekként tudtam, hogy a harmonika és az éneklés lesz az életem. Ötletem sincs, hogy mit lehetne most hirtelen kitanulni, de bízom benne, hogy ilyesmire nem is lesz szükség. Ugyan a Sztárban Sztár utáni felkérések mind elvesztek, szerencsére mindig is tudatos voltam és van megtakarításom. Ezt mindenkinek nagyon ajánlom, hogy a hasonló helyzetek miatt kezdjen el takarékoskodni! – tanácsolta az énekes.

Hozzászólások

Állatvédelem
Pandatenyésztő és -kutató parkot hoznak létre Sanhsziban
környezetvédelem / 3 perce
Szemléletformáló projekt indult a tudatos vízfelhasználás érdekében
A projekt részeként Vizek háza néven élménypark, bemutatóterem és tanösvény is létesül Siófok-Törekiben.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédnagymama, Gábor Jánosné Nagy Erzsébet életének 87. évében rövid szenvedés után elhunyt. Búcsúztatására szűk családi körben került sor. Emléke örökre velünk marad. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk Novotny Lajosné Varga Mária mindenki dédikéje 87 éves korában súlyos betegség után csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. január 19-én, kedden, 14 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (sírnál, felső kapu). Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kutasi Ágnes súlyos betegség után 67 évesen, 2020. december 25-én elhunyt. 2021. január 15-én helyeztük őt örök nyugalomra a tatai Almási úti temetőben a római katolikus egyház szertartása szerint. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá meleg szívvel, gyújtsanak egy gyertyát, vagy mondjanak el egy fohászt az emlékére. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bánhegyi Sándor 74 éves korában rövid betegség után elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra Tatán, az Almási úti temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Buzási Istvánné 94 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 19-én, kedden, 13 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Glász János 66 éves korában elhunyt. Temetése családi körben megtörtént Tatán, az Almási úti temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Neukum János a Szénbányák nyugalmazott polgárvédelmi törzsparancsnoka 83 éves korában hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. január 20-án, szerdán, 12 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben, a sírnál. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Joó József az egykori Jószerencsét MgTsz. gépkocsivezetője vértesszőlősi lakos 79 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. január 20-án, szerdán, 10 órakor lesz a vértesszőlősi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Király Gábor Endre az Almásfüzitői Timföldgyár nyugdíjasa 86 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 19-én, kedden, 15 órakor lesz a dunaalmási temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk Kukor Lajosné Lovász Lídia halálának 2. évfordulójára. Szerető családod "Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él."
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bognár Ferencné Szinak Verona 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. január 18-án, hétfőn, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. (Juhász Gyula) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Koblencz László 65 éves korában súlyos betegség következtében elhunyt. Temetése 2021. január 18-án, hétfőn, 15 órakor lesz a baji temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban együttérző szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Valaki végleg elmehet, Őrizd meg emlékét, és el ne feledd, Így majd veled lesz mindig, lelke szabadon száll, Vár a túlsó parton, hol nincsen határ." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk a feledhetetlen Gilice Antal halálának 20. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Sámson Antal az Erdőgazdaság volt dolgozója életének 83. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. január 16-án, szombaton, 12 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (új ravatalozó). Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban együttérző szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szabados András nyugalmazott rendőr őrnagy 96 éves korában csendesen elhunyt. Drága halottunk hamvait szűk családi körben helyeztük végső nyugalomra. A gyászoló család
Egy anyának nincs annál nagyobb fájdalma, kinek szeretett fiát, kit Isten nálánál jobban szeretett, magához szólított. Oly hirtelen mentél el, elköszöni sem tudtam Tőled. Igaz, karácsonykor öleltél, csókoltál, anyu, anyu, drága szeretlek. S én rettegve hallgattalak, mert édesapád is halála előtt pár nappal ezeket mondta. Bíztam gyógyulásodban, terveid megvalósításában. Haláloddal szívemben vérző sebet ejtettél, feladtad, elmentél. Szívemben örök helyed van. „Csak a jók mennek el.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága fiam, testvérem, édesapánk, testvérünk, ifj. Mári Zsigmond a Szénbányák Központi Műhelyének volt dolgozója rövid, súlyos betegség után életének 53. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2021. január 15-én, pénteken, 14 órakor lesz katolikus szertartás szerint Tatabányán, a síkvölgyi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy Határvölgyi Mihályné Recsák Róza volt alsógallai lakos életének 99. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatóját 2021. január 15-én, pénteken, 12 órakor Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójánál tartjuk. Lelki üdvéért az engesztelő szentmise az alsógallai templomban lesz a temetés után. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Szegvári Ferencné Csöpi tanító néni búcsúztatója 2020. december 31-én volt Tatabányán, az újtelepi temetőben. Drága halottunkról 2021. január 16-án, szombaton, 10 órakor emlékezünk meg Tatabányán, az alsógallai római katolikus templomban tartandó szentmisén, melyre várjuk a volt tanítványokat, barátokat, ismerősöket. Barátok és kollégák
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mészáros János József 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 14-én, csütörtökön, 13 órakor lesz a mocsai katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pállai Csabáné Jungvirth Annamária életének 39. évében türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2021. január 14-én, csütörtökön, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Száz éve született / 19 perce
Februárban kezdődnek a Cziffra György-emlékév programjai
egy anyának is jár a pihenés / 30 perce
Vadító bikinis fotók: két hetes álomnyaralásra ment Vasvári Vivien
Sebességelőny / 1 órája
Megérkezett Magyarországra a Honor Wi-Fi 6 Plus routere
1 órája
Dögös modellé cseperedett Paul Walker kislánya
Szex másfél méterről / 8 órája
Mindenki kiakadt: nagyon bizarr szexmódot ajánlanak a hatóságok
felfoghatatlan / 9 órája
Sokkoló: fejtetvek miatt halt meg egy kislány