Fotó: MTI / Kallos Bea

Tizenegy bérletet kínál a jövő évadra a Budapesti Fesztiválzenekar

A repertoár a régizenétől a legújabb zenéig terjed.

A Fővárosi Önkormányzat és a magyar kormány megállapodása értelmében a Budapesti Fesztiválzenekar 1,65 milliárd forint éves támogatásban részesül – mondta el Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a csütörtöki online sajtótájékoztatón, Budapesten.

A BFZ koncertjeire a nagyközönség június 10-től vásárolhatja meg bérleteit, a szólójegyek és szabad bérletek június 24-től lesznek elérhetőek.

A tervek szerint folytatódik a Közösségi Hetek ingyenes országos koncertsorozat, az Európai Hidak fesztiválján szeptemberben pedig Nagy-Britannia áll majd a középpontban a Müpában.

Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar menedzser-igazgatója elmondta,

hogy a 11 bérlet közül újdonság a Fricsay-bérlet, amely délutánonként kínál koncerteket három helyszínen, a Müpában, a Zeneakadémián és az Olasz Kultúrintézetben.

Az új évadban a Fesztiválzenekar muzsikusai újra együtt zenélnek mások mellett Vilde Frang norvég hegedűművésszel és a karmester Robin Ticciatival. Baráti Kristóf Korngold D-dúr hegedűversenyét adja elő, Madaras Gergely pedig először vezényli a BFZ-t.

A koncertek zenei repertoárja a régizenétől a legújabb zenéig terjed, Fischer Iván Beethovent, Mahlert, Lisztet, Stravinskyt, Prokofjevet, Schumannt, Brucknert, Mozartot és Ravelt is vezényel.

A 2020-as évet újra Titokkoncerttel búcsúztatják a Budapest Kongresszusi Központban, a 2021-es maratonon a Müpában pedig Liszt Ferenc és Berlioz művei szólalnak meg. Fischer Iván a zene fontosságára hívta fel a figyelmet és arra, hogy a koncertélményeknek minél előbb vissza kell térnie az emberek életébe. Úgy tervezik, hogy szeptembertől újraindul a koncertélet és a zenekar turnézni fog Ázsiában, Európában és Amerikában is.

A bérletárusítás kizárólag online történik, emellett ha lesz olyan koncert, amelyet le kell mondani, az adott bérlethányadot visszatérítik.

Borítókép: a Budapesti Fesztiválzenekar Tértánckoncertje a budapesti Hősök terén 2015. június 18-án

Hozzászólások

rendkívüli körülmények között
Ma tartják a csíksomlyói búcsút
Kulisszatitok / 10 perce
Halálközeli élménye volt Adam Sandlernek
Kis híján meghalt a Csiszolatlan gyémánt forgatásán.
Gyász
„Egy könnycsepp a szemünkben Érted él, Egy gyertya az asztalon Érted ég, Egy fénykép, mely őrzi emléked, S egy út, mely elvitte az életed. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, Mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad.” Fájó szívvel emlékezünk Orbán Mihály halálának 20. évfordulójára. Emléked legyen áldott, nyugalmad csendes. Szerető, emlékező családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédnagymama és jó rokon Goldschmidt Ferencné Baumgartner Mária 86 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük végső nyughelyére az oroszlányi városi temetőben. Aki szerette és tisztelte őrizze meg emlékezetében. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk minden ismerőssel, hogy Lovasi Józsefné Marika 2020. május 21-én 83 éves korában eltávozott e világból. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 30-án, szombaton, 12 órakor lesz Tatabányán, a felsőgallai temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. Boda József bánhidai lakos életének 84. évében váratlanul elhunyt. Szerettünk hamvait 2020. június 2-án, kedden, 11 órakor helyezzük örök nyugalomra Tatabányán, a Síkvölgyi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút és virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Gulyás Tibor 78 éves korában hosszú betegség után csendesen elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Paulik Béla a Központi Műhely volt dolgozója életének 80. évében elhunyt. Szerettünk hamvait a jelenlegi helyzetre való tekintettel, szűk családi körben helyezzük végső nyugalomra Tatabányán, az újtelepi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Csatári József tatai lakos 68 éves korában türelemmel viselt, rövid betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 29-én, pénteken, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vranovits József 68 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvait szűk családi körben helyezzük el. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hornyák Ádám 72 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 28-án, csütörtökön, 15 órakor lesz a tardosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Köpe Mihály 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 29-én, pénteken, 15 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. A gyászoló család
"Nem fogjuk már elgyengült kezed, nem simítjuk őszülő fejed, nem tekint ránk aggódó szemed, marad a csend mindent köszönünk Neked." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Böjthe András a Komáromi Jókai Mór Gimnázium nyugdíjas tanára 2020. május 5-én életének 86. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2020. május 28-án, csütörtökön, 14 órakor veszünk búcsút a komáromi temetőben. Drága emléke szívünkben él! A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy János Tata, Koltói Anna utcai lakos 83 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra Tatán, a Környei úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Janecskó Jánosné Olényik Neonila tatai lakos 73 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 29-én, pénteken, 11 órakor lesz Tatán, a Kocsi úti új temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tóth Jánosné Kovács Rozália 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 28-án, csütörtökön, 13 órakor lesz a szomódi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk a feledhetetlen Molnár András halálának 3. évfordulójára. "Csendes a temető, nem jön felelet. Arcomat mossák a keserű könnyek. Hideg sírköveden kezem pihentetem, itt vagyok nálad, rád emlékezem. Ha majd egyszer én is lehunyom a szemem, nem fáj már semmi, mert ott leszel velem. Hiába borul rád a temető csendje, szívünkben élni fogsz mindörökre!" Örökké szerető feleséged, kislányod, fiad és családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Klinger Lajos 77 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük végső nyughelyére. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagyné Varga Marianna az egykori Generál dolgozója 70 éves korában váratlanul elhunyt. Búcsúztatójának időpontjáról a család később ad tájékoztatást. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Zsebő Zsigmond életének 76. évében rövid betegség után elhunyt. Drága halottunk hamvait szűk családi körben helyezzük végső nyugalomra. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Konrád István biztonságtechnikai szakértő 73 éves korában elhunyt. Szentmisével egybekötött hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 25-én, hétfőn, 11 órakor lesz Tatabányán, a bánhidai Szent Mihály Templomban. Búcsúztatása után egy-egy szál virággal helyezzük örök nyugalomra Tatabányán, a Síkvölgyi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Édesanyánk Detrői Lászlóné Beszterczei Melinda türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról a Család a későbbiekben gondoskodik. Lelki üdvéért 2020. május 24-én, vasárnap, 18 órakor gyászmisét tartunk a tatai Kapucinus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban együttérző szívvel osztoznak. A gyászoló család
koronavírus / 13 perce
Francia kutatók szerint a kevésbé fertőzötteknél is kialakul immunitás
koronavírus / 1 órája
Újratervezéssel vészelik át Súron a járványt
G.D.V.
tereprendezés / 1 órája
A lelkes dorogi önkéntesek vigyáznak a környezetükre
Walczer Patrik
adomány / 1 órája
Vadhússal mondtak köszönetet a vadgazdálkodók az oroszlányi szakrendelő dolgozóinak
W. Zs.
Júniusban érkezik hazánkba / 1 órája
Egy gyermekbarát és egy csúcstablet jön a Huawei-től
másnak fizetnek / 9 órája
Az Egyesült Államok megszüntet minden kapcsolatot a WHO-val