2022.12.27. 11:42
Ez volt az év: templomot és sportcsarnokot is ünnepelhettünk januárban
Évzáró visszatekintő sorozatunkban a legjelentősebb közéleti eseményeket is felidézzük. Lássuk először, hogy mi minden történt 2022 januárjában!
Januárban adták át az új tatabányai sportcsarnokot
Forrás: 24 Óra
Fotó: Zantleitner Ingrid
A megyés püspök áldotta meg a megszépült környei templomot
Január 9-én rendezték meg Környén az év első búcsúját, az eseményen megáldották a mintegy 21 millió forintból megújult római katolikus templomot is. Jeles eseményre gyűlt össze a település apraja és nagyja vasárnap délelőtt a környei templomban. A hittanos gyerekek műsorát követően Spányi Antal megyés püspök celebrálta a szentmisét.
Átadták az új sportcsarnokot Tatabányán
Egy világszínvonalú sportlétesítménnyel gazdagodott a város január 12-én. Ekkor adták át ugyanis a hatezer férőhelyes új arénát. Az ünnepélyes csarnokavatón többek között részt vett Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke, Juhász Roland államtitkár, Bencsik János, a Tatai-medence országgyűlési képviselője, miniszterelnöki biztos, és Marosi László, a Grundfos Tatabánya KC elnöke. Az ünnepi köszöntőket követően átvágták a nemzetiszínű szalagot, majd Batta Gergő, a Tatabánya utánpótláskorú kézilabdázója belőhette az első gólt is. A csarnokban hamarosan Davis Kupa-selejtezőt tartanak egyébként.
Vetélkedtek a böllérek
A hazai, vértesszőlősi csapat győzelmével zárult január végén a böllérverseny. Sokan voltak kíváncsiak a népszerű gasztronómiai programra, de az idén már kézműves terméket is árultak. A 9 böllércsapat hajnalban kapott egy-egy disznót, amelyet néhány órán belül feldolgoztak, majd ügyelve a versenykiírásban szereplő feltételekre, többféle ételt készítettek belőle. Az öttagú zsűri negyvenötféle fogást kóstolt meg, és tucatnyi fogópálinkát. Az ítészek kiemelték a káposzták és a kolbászok minőségét.
2022 legfontosabb eseményei, történetei
- Három esemény, amely emlékezetes volt 2022-ben a Tatai járásban
- Visszatekintő: a tisztelet, a remény és a fejlődés hónapja volt a december
- Ez volt 2022: novemberben Michelin-csillagokkal írt történelmet Tata és Esztergom
- 75 évre tekintett vissza Tatabánya 2022-ben
2022 legfontosabb eseményei, történetei
- Három esemény, amely emlékezetes volt 2022-ben a Tatai járásban
- Visszatekintő: a tisztelet, a remény és a fejlődés hónapja volt a december
- Ez volt 2022: novemberben Michelin-csillagokkal írt történelmet Tata és Esztergom
- 75 évre tekintett vissza Tatabánya 2022-ben
- Vadludak, esküvő, tánc a köbön - fotókon a novemberi események