életérzés

2020.05.22. 17:36

Ma este nyit az új tatabányai autósmozi

Tizenöt év után a világjárvány adta az ötletet, hogy Tatabányán újra autósmozi nyíljon. A filmek szerelmeseit pénteken este kilenckor az Alibi.com, szombaton fél kilenckor pedig a Lidérces mesék éjszakája című filmekkel várják.

Raffael Veronika

Fotós: Jim Lo Scalzo

– Hosszú ideje, tizenöt éve nem üzemel autósmozi a megyeszékhelyen. Az akkori Ságvári Endre úti T-Boy Autós- és Kertmozi 1990-ben nyílt, száz autó fért el benne, a bezárás előtti időkben pedig olyan filmek voltak a műsoron, mint például a 2003-as megjelenésű játékfilm, az Apám beájulna, illetve a 2004-ben bemutatott vígjáték, a Magyar vándor.

Molnár Dávid vállalkozó megálmodott egy ennél nagyobb mozit, amely a Búzavirág úti régi vajgyár területén csaknem 150 autó befogadására képes. A több éve idegenforgalommal és rendezvényszervezéssel foglalkozó szakember a járvány hatására vette fejébe a különleges ötletet. Annál is inkább, hiszen ebben az időszakban sajnos a programok szervezésére nincs lehetőség.

Az ötlet tehát kézenfekvő volt: a moziban a nézőket kocsiajtók szeparálják el. Így a szabályokban leírt másfél méteres távolságtartás is érvényesülni tud, hiszen a kétpáholyos mozi nézőterén az aszfaltra felfestett jelek mutatják majd a parkolóhelyeket.

Koronavírus - térségi hírek

A dosszié további cikkei

A múltidéző autósmozi kialakítása modern, a filmeket egy 30 négyzetméteres LED-falon láthatják majd az ideérkezők, a hangot pedig a gépjármű rádiójában is beállítható bérelt frekvencián hallhatják. A helyszínen lesznek mozgóbüfék, melyben nachos, pattogatott kukorica, hot dog és üdítő várja a vendégeket.

A vetítések hétvégén várják majd a mozibarátokat. Péntekenként és a szombati korábbi alkalmakkor családbarát játékfilmekkel szórakoztatják az érdeklődőket, szombatonként pedig még az idősebb korosztálynak kedveznek, ezért thrillerek és horrorfilmek is lesznek majd műsoron.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában