Visszatekintés

2022.01.08. 08:46

2021 a gazdaság szemszögéből: inkubátorháztól a nehézségekig

Küzdelmek és sikerek is jutottak 2021-re szűkebb hazánk cégeinek, önkormányzatainak. Ezekből gyűjtöttünk össze egy csokorra valót.

Mórocz Károly

Forrás: 24 Óra

Fotó: H. B.

Januárban kezdő vállalkozók tevékenységét segítő inkubátorházat adtak át csaknem 400 millió forintos beruházással a komáromi ipari parkban. Márciusban befejeződött a magyar tulajdonú Thermotechnika-Crown Cool Kft. mintegy félmilliárd forintos tatabányai beruházása, amellyel a cég képessé vált légtisztító berendezések, valamint kézfertőtlenítő automata gyártására. 

Áprilisban elkészült a Kisbér főterén álló katolikus templom felújítása. A 200 éves épületet a kormány és a Győri Egyházmegye támogatásával állították helyre 140 millió forintból.

Májusban átadták Tatán a KOMBIbike kerékpárkölcsönző rendszert, amelynek járműveit öt szlovák és négy magyar településen lehet használni. Ebben a hónapban fejeződött be a vizek városában az Esterházy-kastély több évig tartó korhű rekonstrukciója, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. beruházásában, összesen 2,4 milliárd forintból. Tatabányán újjáépítették és kibővítették a József Attila Megyei Könyvtárat. A Modern Városok Programja keretében elvégzett beruházás összege megközelítette a 3 milliárd forintot. 

Júniusban nyílt meg a kibővített Azaum Római Tábor Almásfüzitőn. Az idegenforgalmi látványosság korszerűsítése egy európai uniós és egy határon átnyúló pályázat támogatásával csaknem 600 millió forintos fejlesztés.

A megyehatárhoz közeli Kőhányáspusztán a Gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központ és Turistaházat komplex fejlesztésként tanösvények, vizes élőhely-bemutató, vadmegfigyelő állomás egészíti ki, a működtető a Vérteserdő Zrt. A beruházás értéke mintegy 800 millió forint.

Megduplázta raktárkapacitását az olasz érdekeltségű Lucart Kft. Nyergesújfalun, a 900 millió forintos beruházáshoz 282 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a kormány.

Július közepén avatták fel a magyar fejlesztésű defibrillátorokat, röntgenrendszereket és EKG-kat gyártó Innomed Medical Zrt. esztergomi üzemcsarnokát, amely 1,6 milliárd forintos beruházással jött létre, valamint elkészült a sebészeti lézerberendezéseket gyártó Lasram Engineering Kft. 900 millió forintos beruházása is.

A Duna-parti városban a Grand Hotel Esztergom elkészülésével és a Hotel Portobello felújításával 12 milliárd forintos szállodafejlesztés valósult meg. Októberben jelentették be, hogy a Magyar Posta Zrt. 2022 elejétől a tatabányai ipari parkban épülő logisztikai központból kézbesíti a csomagokat a vonzáskörzetébe tartozó 52 település 100 ezer címére.

A megyeszékhelyen a CTP Management Hungary Kft. megkezdte egy 33 200 négyzetméteres új raktárépület építését. Az 5,1 milliárd forintos beruházással megvalósuló létesítményt 2022-ben adják át. Novemberi hír, hogy Kisbér önkormányzata 603 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatás segítségével ipari parkot alakít ki. Végül, de nem utolsó sorban egy decemberi információ: félmilliárd forintot meghaladó Interreg pályázati támogatásból fejlesztik a komáromi erődrendszer magyarországi és szlovákiai épületeit. 

Korszerűsödő, épülő utak - A kormány 3,2 milliárd forintos támogatásával újítják fel a Tatabánya és Vértessomló közötti 10 kilométeres útszakaszt. Ezzel a megyeszékhely belvárosának érintése nélkül közelíthető meg Székesfehérvár irányából az épülő rendezvénycsarnok és gyors kapcsolat létesül a Tatabánya két végén található ipari övezetek között. Ezen kívül több mint 40 kilométer út újult, illetve újul meg megyénkben, mintegy 7 milliárd forintból. Kisbér, Komárom és az országhatár között 5,5 kilométernyi útpályát hoznak rendbe. Jelentős munkálatok zajlanak Várgesztes, Bajna, Bajót, Császár, Dad és Mogyorósbánya környékén. Komárom-Esztergom és Fejér megye határán mintegy másfél milliárd forintos útfelújítás kezdődött a Biatorbágy-Tatabánya és a Felcsút-Szárliget összekötő utakon novemberben. A két útszakaszon összesen 8,1 kilométeres szakaszon újul meg az útburkolat, várhatóan 2022 őszére. Az útfelújítások döntő többségét a Magyar Közút Nonprofit Kft. végzi. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!