2024.05.29. 08:26
A komáromi diákok megmutatták, mit a tudnak a madarakról és a fákról
A komáromi önkormányzat a madarak és fák napja alkalmából általános iskolás diákok számára szervezett versenyt.
A vetélkedő ötödik és hatodik osztályos diákok vettek részt. Az első fordulót az általános iskolák saját szervezésükben tartották meg május elején, az önkormányzat biztosította ehhez a feladatlapokat, illetve a megoldókulcsot is.

Fotó: Komárom / Forrás: Facebook
Az első fordulón legjobban szereplő tanulókból 3 tagú csapatok jutottak a második fordulóba, amelyet a városházán rendeztek meg. A versenyt Havran-Tóth Bernadett környezetvédelmi referens vezette.
A vetélkedő része volt a madárfelismerés kép alapján, illetve madárhang alapján is. A feladatlap egyik központi témája idén a ragadozómadarak voltak, tekintettel arra, hogy az év madara a kerecsensólyom lett. Voltak kérdések az év fájával, a közönséges bükkel kapcsolatban is. Mindkét évfolyamban az első helyezett csoportok részt vehetnek a Ferencmajori Madarász Utánpótlás Táborban Naszályon, amely júliusban lesz. A gyerekeknek Vígh József készített emléklapot.