Fotó: hot! / Vasárnap Reggel

Együtt alszik az állataival Gregor Bernadett

Jó kedvre derítik, gondoskodhat róluk, és rengeteg szeretetet kap tőlük.

Gregor Bernadett két kutya, hét macska és két tengerimalac büszke gazdája. A színésznő nagy összhangban él együtt a kedves, ám olykor rakoncátlan házi kedvencekkel – olvasható a hot! összeállítása a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.

Családtagként gondol rájuk, és nem okoz neki gondot, ha cserélni kell a cicaalmot vagy a fárasztó előadások után le kell vinni sétálni a kutyusokat. Ezt ugyanolyan természetességgel teszi, ahogy reggel fogat mos. A jószágok meg is hálálják a gondoskodást.

– Számomra az a kikapcsolódás, ha velük lehetek. Tudom, hogy közhelynek hangzik, de feltétlen szeretetet kapok tőlük. Egy állattól tulajdonképpen nem vár el az ember semmit, gondoskodni pedig imádok – mondta Bernadett, akit gyerekkorától kezdve rengeteg állat vesz körül.

– Szegeden egy panelben laktunk. Mindig volt legalább három cicánk, és többek között gyönyörű kutyák, aranyhörcsög, nimfapapagáj, teknős és egy kacagógerle gazdája is voltam. Persze nem egyszerre. Édesanyám és apukám is nagy állatbarát volt, a szüleimtől örököltem ezt a szenvedélyt. A kedvenceim jelenléte a legnehezebb időszakokban is megnyugtat – árulta el a hot!-nak az Újszínház művésznője.

Olyan is előfordult már, hogy Bernadett pénzt adott egy-egy állatért, de a legtöbb kedvencére menhelyen vagy gazdikereső oldalon bukkant rá.

– A szívem szakad meg, amikor nem tudok örökbe fogadni egy jószágot, aki éppen otthonra vár. De nálam telt ház van, többet nem tudok vállalni. Az Isten a tenyerén hordoz, mert kizárólag gyerekkoromban éltem át olyat, hogy elpusztult egy kis kedvencem. Amióta ők megvannak, egészségesek, bár Rozi kutya már tizenegy éves, a cicapár pedig tíz. Itt még nem volt állathalál. Boldogok velem, és ez jólesik a lelkemnek. Ha el kell menniük, tudom, hogy boldog életük volt – mondta a lapnak a színésznő, aki minden reggel elviszi a kisebbik gyermekét, Álmost az iskolába, ezután pedig az állatoknak szenteli az idejét, egészen addig, amíg nem kell a színházba mennie. Előadások után pedig újra a nagy sétáké a főszerep.

Gregor Bernadett környezetében nincs olyan hozzátartozó, barát, aki ne szeretné az állatokat. Úgy véli, ha valaki közel áll hozzá, fontos, hogy ebben a kérdésben is egyetértsenek.

– Az állatok gondozását soha nem testálnám át másra. Nekem az is furcsa, hogy vannak olyan emberek, akik idegenkednek az állatok közelségétől. Ráadásul ebben a lakásban az utolsó szöget is én vertem be a falba. Ezt az otthont én teremtettem meg magamnak és benne az állataimmal együtt teljes az életem. Itt mindig annyi állat lesz, amennyit én szeretnék. Rozival például az ágyamat is megosztom, mindig a lábamhoz fekszik. Ők mind-mind a családom tagjai – zárta mondandóját a színésznő.

Hozzászólások

baleset
Kemma.hu/police.hu
Súlyosan sérült a zebrán átkelő gyalogos, amikor elütötték Esztergom-Kertvárosban
Kivételes életpálya / 11 perce
Születésnapos a fütyülés Paganinije
Hacki Tamás füttyművész, orvosprofesszor hetvenöt éves.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Farkas Lászlóné Palviscsák Piroska, volt kocsi lakos életének 77. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 21-én, csütörtökön, 11 órakor lesz a kocsi római katolikus temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy Szőcs István "Balhé" 77 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 20-án, szerdán, 13 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Szeretteim, én már elmegyek. Küzdöttem, de már nem lehet. A csend ölel át és a szeretet, Isten veletek!" Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bánhegyi Lászlóné Ilka óvó néni életének 81. évében türelemmel viselt betegsége után elhunyt. Hamvasztási utáni búcsúztatása 2019. február 19-én, kedden, 11 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vicha Péter életének 68. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 19-én, kedden, 13 órakor lesz a mocsai temetőben. A gyászoló család
"Csodálatos valóság voltál, s utolérhetetlen álom lettél!" Fájó szívvel emlékeznek Osvárt László halálának 7. évfordulóján Szerettei és barátai
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Klinger Lajosné Paulics Katalin az OFOTÉRT volt vezetője 78 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. február 18-án, hétfőn, 12 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető régi ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Széplábi Sándorné Tárkányi Borbála 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. február 18-án, hétfőn, 13 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pilczinger Jánosné Csapucha Mária 67 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 20-án, szerdán, 16 órakor lesz a tarjáni temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. Kecskés József 87 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2019. február 19-én, kedden, 14 órakor lesz az ácsi katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Őri Ferenc 80 éves korában türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 19-én, kedden, 10 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (régi ravatalozó). Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik, s fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Márton Mártonné Geiszt Eleonóra 85 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 19-én, kedden, 13 órakor lesz a környei temetőben római katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. Fülöp Ferenc 87 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2019. február 18-án, hétfőn, 15 órakor lesz a naszályi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"A fájdalom hozzád üldöz mindig, vagy Te lépsz a közelembe, S amíg könnyeim letörlöm, mintha rám köszönnél, nevetve. Hangod cseng, felejthetetlen, érintésed is a régi, Mégis van lényedben valami, ami már fájdalmasan, egészen égi…" Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk Soproni József halálának tizenharmadik évfordulóján. Felesége és szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Baudendisztl Mártonné Hanisch Erzsébet 82 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2019. február 15-én, pénteken, 13 órakor lesz a tarjáni temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tebesz Jakabné 86 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 16-án, szombaton, 13 órakor lesz a kecskédi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Ki elfáradtál az élet tengerén, Pihenj meg Jézus szent szívén." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szolár Lajosné Recska Ilona 87 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 16-án, szombaton, 11 órakor lesz a szőnyi katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Gábor József a KOMÉP volt dolgozója 75 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 16-án, szombaton, 13 órakor lesz a vértessomlói temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy Katona Géza életének 62. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2019. február 15-én, pénteken, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Fodor Dezső életének 69. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 15-én, pénteken, 11 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Barta Lajos 73 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 15-én, pénteken, 15 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
akció / 18 perce
Videón is megnézheti, hogyan fogták el a túszejtő fegyveres rabot
A T-Rex kistestvére / 27 perce
Lábnyom segíthet eldönteni, milyen volt az apró dinók bőre
Siker / 1 órája
Három díjat nyert a pécsi egyetem fúvószenekara Prágában
egészségügy / 1 órája
A hamisítások miatt azonosítóval látják el a gyógyszereket
Várvizi Tamás
Felfedezve tanulás / 1 órája
Diákprogramot indít a Csodák Palotája a Budakeszi Vadasparkkal
lopás / 2 órája
Talált bankkártyával vásárolgatott az esztergomi csaló páros
Kemma.hu/police.hu