Elmaradnak a Magyar Állami Operaház előadásai

Hozzászólások

Szponzorált tartalom 
Érdekességek a tojásról, amit nem biztos, hogy tudtál
Környezetvédelem
A hazai egyetemek is csatlakoznak az Európai Hulladékcsökkentési Héthez
változott a helyzet / 19 perce
Önkéntes lesz az országos tesztelés Szlovákiában
Aki azonban nem vesz részt rajta, 10 napra karanténba kerül.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. Györkös István 90 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 22-én, csütörtökön, 10 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető régi ravatalozójánál. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Jaksics Frigyesné Klein Mária Kinga életének 79. évében a betegek szentségével megerősítve 2020. október 10-én megtért teremtőjéhez. Szeretett halottunkat 2020. október 22-én, csütörtökön, 13 órakor a szákszendi temetőben helyezzük örök nyugalomra. Nyugodjon békében. A gyászoló család
"Egy váratlan percben életed véget ért, Mint vihar a rózsát a halál tépte szét. Hosszú útra mentél, búcsút sem intettél, Elhagytad a házat és minket, akiket szerettél. Örök az arcod és nem szól a szavad, Szereteted és mosolyod a szívünkben marad. Szerettünk nagyon, amíg csak éltél, Legyen áldott a föld, ahova megpihenni mentél." Szántó Gábor (Coki) halálának 5. évfordulóján soha el nem múló fájdalommal emlékezünk: Édesanyád, édesapád és testvéreid, Csaba és Andi és a gyerekeid.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Körmendi Jánosné Nagy Rozália 89 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 21-én, szerdán, 13 órakor lesz a tatai Almási úti temető ravatalozójánál. Kérjük, kegyeletüket egy-egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Buzás Péterné 82 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. október 20-án, kedden, 13 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy Nick Józsefné 64 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 20-án, kedden, 13 órakor lesz a kecskédi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kalocsai Árpád a volt Timföldgyár nyugdíjasa 86 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 20-án, kedden, 16 órakor lesz Naszályon a katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még..." (Juhász Gyula) Szeretettel emlékezem Édesanyámra, Túri Antalnéra halálának 40. évfordulóján. Szerető fia, Tamás
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Eigner Ferencné (Babi) 65 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 17-én, szombaton, 12 órakor lesz a várgesztesi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy Simon (a Volán volt dolgozója) 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 19-én, hétfőn, 10 órakor lesz Tatabányán, az újbánhidai temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Fürst Ádám 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 19-én, hétfőn, 13 órakor lesz Tatán, a Kocsi úti új temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. Kiss Imréné Németh Julianna 82 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2020. október 16-án, pénteken, 16 órakor lesz Bokodon evangélikus szertartás szerint. A gyászoló család
"Lelked, mint fehér galamb Csendesen messzire szállt…" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Ferpász Józsefné Kovácsinszki Erzsébet 86 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. október 16-án, pénteken, 15 óra 30 perckor lesz szomódi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vass Erzsébet tatai lakos rövid betegség után, 55 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 15-én, csütörtökön, 15 órakor lesz Tatán, a Kocsi úti új temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, a ravatalára koszorút, virágot helyeznek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Sahin Mátyásné (Piroska) 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 16-án, pénteken, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kalocsai Józsefné Horváth Valéria 87 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 15-én, csütörtökön, 14 órakor lesz Környén, a római katolikus templomban. A gyászoló család
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk ifj. Szabó Károly halálának 20. évfordulójára. Feleséged és a gyerekek "Szívünkben helyedet nem pótolja semmi. Míg e földön élünk nem fogunk feledni."
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mátrainé Németh Anna volt bőrgyári dolgozó 87 éves korában hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 16-án, pénteken, 15 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szabó Ákosné Makk Katalin életének 71. évében türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 15-én, csütörtökön, 13 órakor lesz Tatabányán, a síkvölgyi temető ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik, s fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Finta Istvánné Kele Erzsébet tatai lakos 93 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. október 14-én, szerdán, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
üzen a múlt / 1 órája
Fiataloknak szóló rendhagyó történelemóra a Gulágról
fohász / 1 órája
A járványok és a háborúk áldozataiért imádkozott Ferenc pápa
Biztonságos drukkolás / 1 órája
Az élő szurkolói élményeket az adattudomány adhatja vissza
ásatás / 2 órája
Háromezer éves bronz cintányért találtak Kínában
fejlesztés / 2 órája
Szijjártó: a Zalakerámia Zrt. fejlesztése a gazdaság erősödésének értékmérője
versenyképesség-növelő program / 2 órája
Szijjártó: Nógrádban 3250 munkahelyet véd meg a kormány