Hallgassa élőben!

Így még soha nem látta Kossuth Lajost

Tinnye augusztus 20-án mindig valami attrakcióval készül, idén Kossuth Lajost formázták meg homokból. Monostori Ferenc szobrász és a község tervei között szerepel egy Nemzetközi Homokszobor Fesztivál létrehozása is.

 Csodájára járnak a tinnyei homokszobornak, nem csak a környék településeiről, de az ország több pontjáról is érkeznek látogatói a négy méter magas és nyolcvan tonnát nyomó alkotásnak. A település tavaly indította el azt a kezdeményezést, amelynek célja, hogy minden évben egy monumentális homokszoborral kápráztassák el a lakosságot. Tavaly Szent István arca volt látható, de a mostani Kossuth szobor kétszer akkora, mint az előző évi alkotás.

Krix Lajos, Tinnye polgármestere elmondta, hogy a település önkormányzata egy új irányt jelölt meg. Nevezetesen, hogy a községben élő tehetségek mutassák meg, hogy mit tudnak és ebből valamilyen módon profitáljon majd Tinnye is. Egyik nem titkolt céljuk, hogy még jobban megismertessék magunkat a környezettel és országszerte ismert legyen Tinnye neve. Tavaly indították útjára azt a kezdeményezést, amelyben nemzetünk nagyjait homokból formázzák meg. A tervek szerint minden évben más arc díszeleg majd a település központjában. Tavaly Szent István homokszobra készült el Tinnyén és állt egészen 2016 februárjáig. A polgármester elmondta, hogy a településen élők nagyon vigyáztak az alkotásra, többek között ezért is álhatott ilyen sokáig.

Kossuth Lajos arcmását láthatja mindenki, aki ellátogat vagy átutazik Tinnyén, ugyanis a szobor pont a főút mellett áll, így bárki rögtön kiszúrja már messziről. Krix Lajos polgármester elmondta, hogy Kossuth több mint négy éven keresztül Tinnyén élt családjával, így a település külön tiszteletét szerette volna kifejezni előtte.

A szobrokat a településen élő szobrászművész, Monostori Ferenc készíti el minden évben. Kossuth Lajos arcmását két hétig formázta. A négy méter magas alkotást ötvenöt köbméter homokból készítette el. A faragást megelőzte egy három napos előkészület. Itt összevágták a formákat, amibe egy ipari géppel beledöngölték a homokot, hogy erősen tömörített legyen. Csak ezután jöhetett a faragás. A művész elmondta, hogy elsősorban az volt a kihívás, hogy ez nem egy stúdiómunka, amit
otthon vagy műteremben készít az ember.

– Itt a közterületen megállnak az emberek, jönnek-mennek, kérdezősködnek és mindenféle impulzus éri a művészt. Így egy kicsit nehezebb a munka. A másik nagy kihívás az alkotás mérete volt. Ez jóval nagyobb, mint a tavalyi Szent István szobor. A teljes magasság négy méter, ebből kettő csak maga a fej. Ilyen méretekben az arányokat nehéz összedolgozni úgy, hogy olyan legyen, mint Kossuth Lajos – fejtette ki Monostori Ferenc. A művész azt is elárulta, hogy a szélsőséges időjárás sem mindig kedvezett nekik. Úgy fogalmazott: megtréfált bennünket egy párszor. Amikor befejeztem a szobrot, akkor jött egy irtózatosan nagy, erős vihar és levitte a fél fejét Kossuthnak. Akkor azt helyre kellett állítani.

Ilyenkor már nem ugyanazzal a lendülettel megy neki az ember, mint amikor frissen kifaragja. De hát ez benne volt, ezt nagyjából belekalkuláltam. Nem keseredtem el, megcsináltam. A tervek szerint januárig biztosan állni fog a szobor. A fagy nagy kárt tehet benne. Tehát ha a januári, februári fagyok bejönnek, akkor széteshet, de addig mindenféleképpen megpróbálják megőrizni és megóvni.

Főoldali kép forrása: giphy.com

a felépülés útján
Szoboszlai: mentálisan és fizikailag is kemény volt az elmúlt időszak
támogatás / 3 perce
ITM: a magyar gazdaság újraindítását segíti az Irinyi Terv
A programban a 2016-os indulása óta 54 cég nyert el mintegy 8 milliárd forint támogatást.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pálinkás Ferenc 61 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 26-án, szombaton, 12 órakor lesz a dadi katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Németh Sándor volt Végh István utcai lakos 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 28-án, hétfőn, 11 órakor lesz Tatán, a Kocsi úti új temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Persely Zoltán 60. életévében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halottunk hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. Ezúton mondunk köszönetet, hogy mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mészáros Károly 66 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2021. június 25-én, pénteken, 13 órakor lesz a naszályi katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Rózsa Ferenc 64 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 23-án, szerdán, 11 órakor lesz a szőnyi katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. Kvittung Elemérné tatai lakos 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 25-én, pénteken, 13 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Gere Zoltán Sándor 69 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 25-én, pénteken, 11 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kugler János 83 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 22-én, kedden, 16 órakor lesz a baji temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
„Adjon neki egyhületet a végtelen szeretet! Adj irgalmat, adj nyugalmat minden megholt hívednek!” Turcsányi Mihály (1933-2021) bányafőmérnök A Sárisápon született, majd Tokodon, Dorogon és Esztergomban is lakó Turcsányi Mihály 88 éves korában halt meg Esztergomban, 2021. június 6-án. 37 éven át a bányákért dolgozott. A Dorog környéki bányák főmérnöke, 1976-tól a Tröszt beruházási osztályvezetőségére került. Több szabadalma miatt számtalan kitüntetést is kapott. (Munka Érdemrend ezüst fokozat). Az egészséges ivóvíz (bányakarsztvíz)Tát környéki településeinek ellátását is intézte. Hosszan tartó betegségeiből hívta magához a Teremtő. Temetése később Budapesten lesz. Gyászolják: felesége, Kátai Magdolna, két lányuk: Márta és Jutka családja, a sárisápi és táti rokonok és mindazok, akikkel dolgozott, akik ismerték és szerették őt. Távirat cím: Turcsányiné Kátai Magdolna 2500 Esztergom, Monteverdi utca 12/10.
„Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Udvardi László 91 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 22-én, kedden, 14 órakor lesz a komáromi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Ez a nap az emlékezés napja, Érted imádkozom halkan, zokogva. Nélküled már semmi sem olyan, mint régen, Fájó könnycsepp lettél szeretteid szívében. Bús temető csendes suttogása, oda megyek hozzád, ez maradt csak mára." Soha el nem múló fájdalommal emlékezem a feledhetetlen Czmerk Ferenc halálának 16. évfordulóján. Szerető édesanyád
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Schunder Tamás baji lakos 73 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 21-én, hétfőn, 13 órakor lesz a baji temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kiss Mihályné Jakab Erzsébet 88 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dolina Nándorné Sármai Mária 94 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 21-én, hétfőn, 11 órakor lesz Tatabányán, a felsőgallai temetőben. A gyászoló család
Egy könnycsepp a szememben érted él, Egy gyertya az asztalomon érted ég. Egy fényképed, mely őrzi emléked, S, egy út, mely elvette az életed. Bánat, s a fájdalom szívemben örökre megmarad. Mindig velem leszel, az idő bárhogy is halad. Soha el nem múló fájdalommal emlékezem szeretett férjem, Mári Zsigmond halálának 5. évfordulóján. Szerető feleséged, lányod és családja
Soha el nem múló fájdalommal emlékezem drága feleségemre, Mercz Lászlónéra halálának 3. évfordulóján. Hófehér szárnyakat növesztettél, Hagytad a júniusi első meleg szélnek, hogy örökre elvigyen. Itt hagytál engem fájó gyászomban, S én nem vigasztalódom... Csak könnyeim érted hullanak. Szerető férjed
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk, Szegfü Csaba búcsúztatásán megjelentek, ravatalára a kegyelet virágait helyezték és fájdalmunkban együttérző szívvel osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Guzmics Sándorné Pácz Mária a baji postahivatal volt vezetője életének 87. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 18-án, pénteken, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kállai Árpádné Kauker Katalin életének 77. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. június 17-én, csütörtökön, 14 órakor lesz a komáromi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Herczeg Ferenc a Központi Műhely nyugdíjasa 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 17-én, csütörtökön, 15 órakor lesz a vértesszőlősi temetőben római katolikus szertartás szerint. A gyászoló család
Kipróbáltuk / 21 perce
Igazi nagyágyúval, Watch 3 okosórával dobbantott hazánkban is a Huawei
szerencsétlenség / 54 perce
Tragédia: fuldokló kutyája után ugrott egy férfi, nem élte túl
kerékpározás / 57 perce
Augusztus közepéig lehet jelentkezni a kerékpárosbarát pályázatokra
kilátások / 1 órája
Visszafordíthatatlan következményei lehetnek a 1,5 Celsius-fok fölötti globális felmelegedésnek
embertelen hőség / 1 órája
Elárulta a meteogyógyász, miért veszélyesebb a mostani brutális hőhullám a szokásosnál
határozat / 1 órája
Nem árusítanak majd alkoholt az olimpián