2022.10.21. 14:57
Olimpiai bajnokok jártak a Bozsik-iskolában (fotók)
Sportnapot rendeztek a szőnyi Bozsik József Általános Iskolában, ahol olimpiai bajnokokat is vendégül láttak.

Érdeklődő gyerekekkel telt meg a terem
Forrás: Beküldött
Fotó: K. B.
Az európai diáksport napjához csatlakozva a diákok egyfajta sportágválasztón vehettek részt, az intézménybe érkezett ugyanis a Jenny's Fitness csoport, sportolói ritmikus gimnasztika bemutatóval készültek, majd a Tempo Karate Egyesület tagjai is megmutatták tudásukat.
Szabó Gabriella kajakozó és Szász-Kovács Emese vívó is felkereste az intézményt. Az olimpiai bajnokok meséltek saját sportágaikról, arról, mi tetszett meg nekik benne, ezzel is ösztönözve a gyerekeket arra, hogy elkezdjenek mozogni, vagy akár válasszák a kajakozást, vívást.
Duatlont is rendeztek volna a nap során, ám erre az eső miatt nem volt lehetőség. Később azonban bepótolták a sporteseményt, amelyen a felsősök vettek részt. Az ötödik és a hatodik osztályosok egy iskolakör után 3 kilométert bicikliztek, míg a hetedikesek és nyolcadikosok két iskolakört követően pattantak bringára és 6 kilométert tekertek. Mindkét korosztály iskolai pályakörrel fejezte be a duatlont.
Eredmények:
Duatlon, 5-6. osztályos fiúk: 1. Féli Zsombor (6. a), 2. Fikner János (5. a), 3. Nagy Nimród (6. a).
Lányok: 1. Ludas-Tóth Boglárka (6. a), 2. Nagy Kincső (6. b), 3. Pete Vivien (6. b).
7-8. osztályos fiúk: 1. Bácsi Dávid (8. a), 2. Povázsay János (8. b), 3. Herczog Kevin (8. b).
Lányok: 1. Andrássy Fruzsina (8. b), 2. Pogány Virág Vivien (8. b), 3. Czemmel Sarolt (8. b).
Sportnap a szőnyi Bozsik József Általános Iskolában
Fotók: Beküldött/K. B.