Szíveket nyit meg a szent perui módszerrel a világjáró baji bringás

– Kerékpárral négy év alatt megkerülted a Földet - persze közben meg-megállva, akár több napra vagy hétre is, hogy jobban megismerhesd az embereket. Egy híján 40 országban jártál, összesen 45 500 kilométert tekertél. Miért vállalkoztál erre?

– Hetedik éve dolgoztam már egy telekommunikációs cégnél, amikor rájöttem, hogy nem egy vállalat álmait szeretném megvalósítani, hanem a sajátjaimat. Hét éve lesz hamarosan, hogy felmondtam, utána fél évig azon gondolkodtam, hogyan tovább. Érdekelt a fotózás, és az is, hogy mi, emberek mit miért csinálunk. Ekkortájt érkezett haza Szabó Ádám barátom kerékpáros Európa-túrájáról. Megosztotta velem különleges tapasztalatait, és mondta, hogy 2015-ben Föld körüli kerékpárostúrát tervez. Megkérdeztem tőle, hogy csatlakozhatnék-e hozzá, amire igent mondott. Együtt indultunk el, majd egy idő után különváltunk, és külön fejeztük be a földkerülő expedíciónkat. Az utunk egyben önismereti utazás is volt. A másik fontos küldetésünket teljesítve fákat ültettünk mindenfelé, illetve rengeteget fotóztunk.

– Ki tudsz választani egy olyan élményt, amiről úgy gondolod, hogy életre szóló? 

– Nem túlzás, hogy hetente volt ilyen. Jó, ha csak egy, akkor legyen a helyszín Dél-Amerika, azon belül Ecuador, ott pedig egy sámán vendégháza. Egy éjszakát terveztem eltölteni ott két évvel ezelőtt februárban, végül egy egész hónap lett belőle. Szabad gondolkodásúnak nevezném a házigazdámat, akivel sokat beszélgettünk az élet nagy dolgairól. Odafigyeltünk a másikra, tanultunk egymástól és az ítélkezésmentes beszélgetések során jobban megismertük egymást és önmagunkat.

– Csodálatos és zord tájakon egyaránt jártál. Melyik van a toplistád élén az előbbiből és melyik az utóbbiból?

– Az egész bolygónk egy csoda. Azért merem ezt kijelenteni, mert szinte minden országban, ahol jártam, rengeteg elkápráztató helyre is eljutottam. Hatalmas vízesések, buja, párás erdők, tengerpartok, parkok - hosszan sorolhatnám. Nagyon szerettem Ausztrália elhagyatott részein utazni, ahol alig laknak emberek. Csak a természet volt, no meg a kerékpárom és én. A toplistámon előkelő helyen szerepel Japán, a Fidzsi-szigetek és Kolumbia. Ez a három ország leginkább az emberek miatt lopta be magát a szívembe, elképesztően barátságosak az ottaniak, ezekre a helyekre (is) szívesen visszatérnék. Zord táj? Talán Tádzsikisztánt, a Pamír-hegységét emelném ki. Több hétig tartott átkerekezni rajta, miközben repkedtek a mínuszok a három-négyezer méter magasan fekvő utakon. Ráadásul az ottani hegyi utak néhol nagyon göröngyösek is voltak. Erőt, embert próbáló minden egyes kerékpárral megtett kilométer a Pamírban. 

– Kaptál, szereztél máig tartó barátságokat? 

– Igen. Aktívan tartom a kapcsolatot indiai, ausztrál, japán, mexikói emberekkel. Sokszor olyan a hangulata a levélváltásoknak, mintha tegnap találkoztunk volna. 

– Megírtad, összeállítottad A Nagy Mosolykönyvet. Milyen volt a fogadtatása? 

– Minden várakozásomat felülmúlta, ez megtöltötte a szívemet büszkeséggel. Tavaly karácsony előtt jelent meg, egyből elkapkodták az érdeklődők az összeset. Ezúton is hírül adom, hamarosan lesz második kiadás, februárban várható. A sztorik mellett számtalan őszinte mosolyfotó vár az olvasóra a világ minden tájáról. Hogy miért? Szerintem mosolygás közben látszunk igazán olyannak, amilyenek valójában vagyunk.

Kéri, hogy kérdezzenek tőle Illés Adorján honlapján írja magáról, hogy testileg, lelkileg, szellemileg fel kellett nőnie ehhez a nem mindennapi feladathoz. A komfortzónán kívüli élet vált a komfortzónájává. Reggelente nem tudta, hol fog aludni este. Folyamatosan változott körülötte a táj, az emberek, az éghajlat, a nyelv, a kultúra, minden. Teljesen magára volt utalva. Azaz mégsem, mert végig azzal az érzéssel utazott, mintha fentről valaki vigyázta volna lépteit, és pátyolgatta volna útját. A rendszeres megpróbáltatások, a félelmekkel való szembenézések által Adorjánban egy erős láthatatlan kapocs jött létre legbelső bölcs, rátermett önmagával és az önmagán túlnyúló végtelenséggel is. Kéri, javasolja, hogy kérdezzenek tőle.

– Hány élménybeszámolót tartottál már? 

– Hetven körüli a számuk, hétről hétre növekszik. Önként vállalt feladatom, hogy megosszam az emberekkel azt a sok csodát, amiben részem volt, és azt a gondolkodásmódot, amivel akár a Föld bolygót is körbe lehet tekerni egy szál kerékpárral.

– Cégeknek is javasolsz tréningeket. Ezekben mi a legfontosabb?

– A tréningjeimet "ráfűzöm" az expedíciómra. Stresszkezelésben, különféle kommunikációs helyzetek megoldásában nap mint nap bőven volt részem. Segítek a tréningjeim résztvevőinek, hogy tudjanak bízni magukban, könnyedén hozzanak jó döntéseket és cselekedjenek bátran. Rendszeresen értek kihívások, amelyeket szinte azonnal meg kellett oldanom, így hát rátermettségre is tanítom az embereket. Külön szerencsének tartom, hogy egy-egy tréning alkalmával nem csak adok, hanem lelkileg fel is töltődöm.

– Energetikai kezelést tartasz ősi szent perui módszerrel. Ezt az utad során tanultad? 

– Nem, még előtte, tizenkét éve, Magyarországon. Az kétségtelen, hogy a tapasztalataim alapján sok minden finomodott, változott. A négynapos program során kilencféle rítussal lehet megismerkedni, kapcsolatot teremteni a szellemekkel, a Földdel, az állatokkal. Akik beleélik magukat, azoknak megnyílik a szíve, mint az enyém. Boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak és elfogadóbbak lesznek. Sokkal többre vagyunk képesek, mint gondolnánk.

– Mit jelent a belső forrás expedíció mentorprogram? 

– Ez egy hosszabb folyamat, akár három hónapos is lehet. Online és személyesen foglalkozunk életszemlélettel, filozófiával. A legfőbb talán az, hogy segítek elsajátítani az önbizalom képességét és azt, hogy szorongás, stresszelés és agyalás helyett hogyan használjuk inkább a megérzésünket. Nekem sikerült, és ezt szeretném továbbadni, hogy minél több ember érezhesse jól magát a bőrében, életében.

– Az eszemmel értem, hogy pénzt kérsz cserébe a segítségedért a boldogsághoz és a mosolyhoz vezető utak megtalálásához. Így tesznek mások is, hiszen az erre szánt időnek ára van. A szíved nem háborog, nem vitatkozik néha az ésszel emiatt?

– Nos, az elején voltak kétségeim, aztán rájöttem, nem állja meg a helyét az, hogy díjmentesen kéne segítenem, rendelkezésre állnom az egész világ számára reggeltől estig, hétfőtől vasárnapig. Hozzáteszem, a fodrász is pénzt kér, az énektanár is. Ugyanakkor pénzben nem kifejezhető látni, ahogyan a mentoráltjaim hétről hétre jobban bíznak magukban, megtanulnak nem aggódni, hanem nyugodtan, kiegyensúlyozottan hozzák a döntéseket, bátran cselekszenek. Lelki segítők egyébként mindig is voltak, szerintem fontos a szerepük. Sokszor szoktam díjmentesen is segíteni, ha valaki nem tudja megtenni, hogy fizessen. Ezen kívül szintén térítés nélkül tartok iskolákban előadásokat, élménybeszámolókat. 

– Hogyan van mindenre időd? 

– Néha magam sem tudom, ezt a mai napig tanulom. Rengeteg levelet, telefonhívást kapok - időnként a kérdéseket mindent elborító zuhatagnak érzem - a közeli településekről, az ország városaiból, ahol találkoztak velem és a világ minden tájáról. Megpróbálom eldönteni, mi visz előbbre, mivel tudok igazán segíteni, és ezekre fókuszálok, tudatosan.

– Milyen tervek vannak-alakulnak erre az évre? Lesz újabb nagy kerekezés?

– Egyelőre konkrét elképzelés még nincsen, de biztosan lesznek Nagy Utak, több is. Biciklire pattanok majd megint négy-öt táskával, sátorral és hálózsákkal. Kilépek a mindennapos mókuskerékből mosolyogva, és elindulok valamerre, hogy újra felfedezzem a világot és önmagamat mélyebben.