2024.01.28. 16:31
Jöhet a tavasz, elűzték a hideget a tatai Kenderkében +fotók, videó
A Tatai Kenderke Néptánc Egyesület az Alműsi úti székházban szervezte meg farsangi táncházát.

Remekül szórakoztak a kicsik a táncházban
Forrás: 24 Óra
Fotó: Hagymási Bence
Kisöpörték a telet a népművészeti műhely farsangi táncházában a Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola és a Pötörke Néptáncegyüttes tagjainak részvételével szombaton. Délután a gyerekeket várták kézműves foglalkozásra, ahol a maszkok mellett készültek a csörögefánkok is.
Farsangi táncház a Kenderkében
Fotók: Hagymási BenceA zenés mulatság a legkisebbekkel kezdődött akik Farkas Emőkével énekeltek együtt a Ringató foglalkozáson. Majd a jelmezbe öltözött gyerekekkel közösen énekléssel és táncolással elűzték a ideget és a telet és beengedték a meleget. Miután már mindenki jól elfáradt a sok sepregetésben interaktív mesejátékot nézhettek meg a résztvevők, ami a szeretet próbájáról szólt. A kis szusszanás után pedig jöhetett az aprók táncháza, ahol katonák, pókemberek, tündérek, boszorkányok és katicák ropták együtt.
Ezután elbúcsúztak a gyerekektől és kezdődött a felnőttek, köztük a Tatai Szarkalábak jelmezes felvonulása és táncháza, ami bizony kifulladásig tartott. Reméljük énekük és lábaik dübörgése messze szállt és tényleg elkergette a fogvacogtató hideget.
Kemma.hu videó
- Bátorság és elhivatottság: szolgálatban a Lovas Polgárőrség + videó, galéria
- Trombitás huszár lett a bezáró áruház próbababájából+fotók, videó
- Okoszebrák, veszélyes kereszteződés javítása - ezek az egymilliárdos projekt részletei +videó
- Borok szerelmesei randevúztak Tatán + videó, galéria
- Videón a madárgyűrűzés: száz példányt jelöltek meg Tatabányán +fotók