2023.12.12. 10:00
Újabb gyertyát gyújtottak az adventi koszorún a komáromiak +VIDEÓ
A második adventi hétvégén is rengeteg program várta a városban a komáromiakat. Kigyúlt a második gyertya az adventi koszorún, de betlehemest, koncerteket és kézműves foglalkozásokat is élvezhettek a résztvevők.
A nyugdíjas egyesületek képviselői gyújtották meg a második gyertyát
Forrás: 24 Óra
Fotó: Körtvélyfáy Dina
Már szombaton megkezdődtek az adventi események. A Szabadság téren már ekkor több árus kinyitott, a legtöbben kürtőskalácsot igyekeztek beszerezni. A városházán a Garabonciás Táncegyüttes betlehemesét lehetett megtekinteni, majd Janovszki Csenge érkezett karácsonyi dalokkal.
Ezt követően a Napfonat női acapella együttes lépett fel, akik új, karácsonyi albumokat hozták el Komáromba. A zenekart Szarka Anita, Szalay Heni, Tóth Orsi, Tóth Eszter és Volkova Krisztina alkotja. A formáció 2022-ben bejutott A Dal döntőjébe Mint a Zápor című dalával, valamint több ízben dolgoztak együtt Palya Beával és Sena Dagaduval, akivel 2021-ben Ferenc pápa zárómiséje előtt is felléptek a Hősök terén. Szintén ezen a napon a református templomban lépett fel az Orosházi Kórus és a Vox Femina Nőikar.
Vasárnap az Arany 17 Rendezvényközpontban ismét kézműves vásár várta az érdeklődőket, ezúttal pedig a kreatív vendégeket alkotni is vára a Komáromi Nyugdíjas Egyesület és a Komáromi Nőklub. A téren ezúttal már a második gyertyát is meggyújtották, amelyre ezúttal a nyugdíjas egyesületek képviselőit invitálták meg.
A gyertyagyújtás után egymást váltották a fellépők a színpadon. Először Molnár Ágnes és Mészáros Tamás Ránk talál című adventi műsorát lehetett meghallgatni, majd Gájer Bálint, végül Tabáni István lépett fel. Utóbbi közkívánatra érkezett, a komáromiak külön kérték, hogy láthassák a Csillag születik című műsorban megismert énekest. Az előadó annak ellenére is teljesítette a meghívást, hogy betegséggel küzdött, de ez a hangján egyáltalán nem hallatszott. Máté Péter dalok is felcsendültek, de karácsonyi dallamokból sem volt hiány az este során.
Advent második vasárnapja a komáromi Szabadság téren
Fotók: Körtvélyfáy DinaDecember 17-én lesz a város karácsonya. A városházán a Flautett Kvartett fuvolakoncertjével indulnak a programok 15 óra 30 perckor, majd egy órával később az Egressy-zeneiskolások lépnek fel. A gyertyagyújtás után Nika érkezik, majd Caramel lép színpadra. A program Koós Réka műsorával zárul, aki a Komáromi napokon is sikerrel lépett fel a településen. December 21-én az érdeklődők a zeneiskola tanárainak hagyományos koncertjét élvezhetik az intézményben 18 órától.
Kemma.hu videó
- Dzsúdló és a Tankcsapda búcsúztatta az idei ErődFesztet +fotók, videó
- Tűzoltók napján látványos bemutatóval avatták fel az új multifunkciós járművet +fotók, videó
- Bölcsődebővítéssel nyújtanak segítséget a piliscsévi családoknak +videó
- Szeretlek anyu! - 15 megható anyák napi vallomás 1 videóban
- Mindszenty sírjánál is lerótták tiszteletüket a zarándoklat résztvevői +videó