Átadó

2022.09.28. 20:00

Várja a kicsiket Tata új bölcsődéje (fotók)

Szerda délután hivatalosan is átadták az Újhegyen megnyílt új bölcsődét. Az intézményben összesen 36 kisgyermeknek tudnak biztosítani elhelyezést, amíg a szüleik dolgoznak.

Goletz-Deák Viktória

Forrás: 24 Óra

Fotós: Novotni Ákos

Kíváncsi szemek figyelték a nagy sürgés-forgást a Nádas utcában épült új bölcsődében. A gyerekek a három csoportszobából ki-ki kukucskálva érdeklődéssel lesték, vajon mi is történhet. A Csillagsziget Bölcsőde Újhegyi Tagintézményét ugyanis már 4 hete, szeptember elsején birtokba vehették a gyerekek. A hivatalos megnyitót pedig végül most szerdán délután tartották.

A kis ünnepséget Fekete Éva, a Csillagsziget Bölcsőde vezetője nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy az Új úton működő anyaintézmény ahogy az elmúlt években, úgy jelenleg is telt létszámmal működik. Ezért is volt hatalmas szükség egy új bölcsőde létesítésére. A gyönyörű, új épületet könnyű észrevenni az utcában. Esetleg az odajutás okozhat némi bosszankodást a kátyús földúton, de az ígéretek szerint az év végére egy 5 méter széles betonúton érkezhetnek a gyerekek.

Az európai uniós forrásból és önkormányzati támogatásból megvalósult beruházás révén a Csillagsziget Bölcsőde, mint székhelyintézmény, a 36 férőhelyes Újhegyi tagintézményével kiegészülve, összesen 142 férőhellyel várja a bölcsődei ellátás iránt érdeklődő kisgyermekes családokat. A fejlesztésnek köszönhetően pedig 13 új munkahely létesült.

– A jól átgondolt tervezésnek köszönhetően, a helyiségek elhelyezkedése, mérete, egymáshoz kapcsolódása, nagymértékben megkönnyíti, segíti a gyermekek nevelésének-gondozásának szervezését. Mondhatom ezt az itt dolgozó kisgyermeknevelők eddigi tapasztalatai alapján, hiszen szeptember elsején két csoportban, 19-étől pedig már a harmadik csoportban is folyamatos a gyermekek beszoktatása. Kolléganőim nagy szeretettel igyekeztek a bölcsőde otthonosabbá tételében. Törekedtek egy visszafogottabb, kevésbé harsány, melegséget, nyugalmat árasztó, de egyben sok-sok érdekességet kínáló környezet kialakítására – árulta el Fekete Éva.

A bölcsőde a legkisebbek elhelyezésében is segít a munkába visszatérő szülőknek. Jelenleg a legfiatalabb kisgyerek 7 hónapos, ő a kicsik csoportjában, a Liliomban cseperedhet. Így édesanyja nyugodt szívvel mehet reggelente munkába. Az intézményvezető kiemelte, hogy egyik fő céljuk a sajátos nevelési igényű, valamint a korai fejlesztésre és gondozásra jogosult, illetve a hátrányos helyzetű gyermekek nevelése. Ezt szeretnék képviselni a szülők teljes körű bevonásával tagintézményükben is.

– Speciális Csoportunk átköltözött a székhelyintézményből ide az Újhegyi Bölcsődébe, így a sajátos nevelési igényű gyerekeknek nagyobb mozgásteret tudunk biztosítani. Arra törekszünk, hogy lehetőségük legyen a felzárkózásra, ennek érdekében pedig minél előbb elkezdődjön differenciált korai fejlesztésük – magyarázta az intézmény vezetője.

Hozzátette: jelenleg 13 gyermeket vettek fel az új intézménybe és folyamatosak a beszoktatások. A tanév során várhatóan a fejlesztős Margaréta csoportba hat, a Liliomba nyolc, a Tulipánba pedig tízen fognak járni. Így a tagintézménybe még továbbra is várják a családok jelentkezését.

Négy új bölcsőde épülhet
A Széchenyi 2020 program keretében 364 millió 220 ezer forint TOP-os európai uniós, vissza nem térítendő támogatással, illetve 42 millió forintos önkormányzati önerőből épülhetett meg az új bölcsőde. Az intézmény szerdai megnyitóján többek között részt vett Bencsik János a Tatai-Medence országgyűlési képviselője, aki elmondta, hogy a tatai medencében négy új bölcsőde épülhet meg a kormány fejlesztésének köszönhetően. A tatai az elsők között nyithatott meg. Borsó Tibor, a megyei önkormányzat alelnöke hozzátette: külön örül, hogy nem egy városközpontban megvalósult fejlesztéshez adhatott támogatást a megye. A megnyitón részt vett Michl József, Tata polgármestere is, aki elárulta, hogy három unokája is az új intézménybe fog járni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában