Az általános iskolások közül a gyulai Magvető Református Általános Iskola és Óvoda csapata, a középiskolások közül pedig a Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium diákjai nyerték a Kárpát-medencei Hungarikum vetélkedő döntőjét.
A Tatai Református Gimnáziumban az intézmény informatikatanárai és diákjai mutatták be a legórobotok részeit és működésüket. A tanintézmény számára az EMMI által támogatott pályázat tette lehetővé a gépek megvásárlását.
A Tatai Református Gimnázium csapata nyerte a „Megismerem- Megszeretem- Megőrzöm” vetélkedő lakiteleki elődöntőjét, így részt vehet a május 19-i döntőben.
Görgényi István születésének századik évfordulója alkalmából forgat filmet a művészről Dékány István rendező. A tatabányai festő 1956-ban készült képeit a Tatai Református Gimnáziumban állították ki.
A Kárpát-medencei református középiskolák találkozóját az egyik esztendőben az anyaországban, a következőben pedig a határon túli magyar területeken rendezik. Tavaly, a huszadiknak az erdélyi Zilah adott otthont. Az idei házigazdája Tata.
A Tatai Református Gimnázium volt diákja, Sunyovszki Ilona a kremsi biotechnológia szak gyakorlatát a Harvardon töltötte, és most ott is dolgozik. Interjú nélkül vették fel. Ősztől a londoni Imperial College-ban tanul. Tavaly nyáron Tanzániában dolgozott