25 évesen már a Harvardon dolgozik a magyar őssejtkutató

– Hogy jutott be a Harvardra?
– Érettségi után fél évig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanultam, majd kimentem Angliába nyelvet tanulni, utána pedig jelentkeztem egy osztrák egyetemre. Angliában nagyon sokba kerül a képzés, ezért az nem jöhetett szóba. Ausztriában találtam egy angol nyelvű programot, amelynek segítségével orvosi és gyógyszerészeti biotechnológia szakon tanulhattam. Amellett, hogy nyelvet tanultam, a gyakorlatunk egy egész szemeszter volt, tehát nem kellett órákra járni, hanem bárhová mehettünk gyakorlatra, ugyanis nekünk kellett megszervezni. Próbáltam nagyot álmodni, megpróbáltam a Harvardra bejutni, ami végül sikerült is. Bár sok helyről volt ajánlatom, sőt egy kanadait el is fogadtam már, amikor kiderült, hogy jöhetek Amerikába, a Harvardra, visszamondtam a kanadait.

– Hogy sikerült ez?
– Az elején öt hónapos gyakorlatról lett volna szó, de hozzáadtam a nyári, illetve a téli szünetet is, így nyolc hónap lett belőle. A tudományos gyakorlatokért általában nem fizetnek, teljesen magamnak kellett volna finanszírozni, de mivel Ausztria és az USA között volt egy együttműködés, így az osztrák egyetemen keresztül sikerült elnyerni egy ösztöndíjat, amelyért rendszeresen írásban kérték a kutatási eredményeket, illetve a végén is be kellett adni egy összefoglaló tanulmányt. Volt egy másik, kisebb ösztöndíjam is ez idő alatt, amelyet általában a diákok legjobbjai kapnak meg.

– Mivel foglalkozott a gyakorlat alatt?
– Nagyon nehéz lefordítani magyarra, hiszen annyira új a technológia. Organ-on-chip-nek hívják, ami annyit takar, hogy, megpróbáljuk egy miniatűr chip-el azt, ahogy egy emberi szerv működik. Én a szív chip-en dolgoztam. A kutatás lényege, hogy emberi őssejteket használva egy olyan modellt készítsünk, amely pontosabban megjósolja a fejlesztés alatt álló gyógyszerek hatását, illetve amellyel valamennyire lecsökkenthető az állatokon végzett kísérletek száma. Az a nagy elképzelés, hogy minden szervről csinálunk egy chipet, amelyet majd össze lehet kötni egy egész „emberi” szervezetté. Ez még természetesen nagyon távlati kép. Ezt a Harvardon találták ki, összesen körülbelül százan dolgoznak rajta. Azóta alakult egy cég is az egyetemi akadémián kívül és már sok együttműködés jött létre nagy gyógyszergyárakkal, illetve más egyetemek is hasonló kutatásba kezdtek.

– Visszatérve az osztrák egyetemre...
– A nyolc hónapos gyakorlat után visszamentem Ausztriába, ahol még egy utolsó félévet kellett teljesítenem. Tavaly június végén kaptam meg a diplomám. Most pedig itt dolgozom a Harvardon kutatóasszisztensként. Meglepően sok az európai, és az ázsiai kutató. Nem gondoltam volna, hogy ide jönnek az angolok, a franciák, a svájciak, a svédek. Jellemző, hogy a magyarok és a kelet-európaiak Németországig és Angliáig mennek, de nem tovább, pedig ők biztosan tudják, hogy ami náluk van a kutatás területén, az még mindig nem hasonlítható össze azzal, ami itt van Amerikában.

– A gyakorlat után hogy került vissza a bostoni egyetemre?
– Már úgy jöttem vissza, hogy előre szóltam, hogy rövid ideig leszek. Ilyesmit nem szoktak megengedni, hiszen általában kétéves szerződéssel alkalmaznak valakit, és a vízum megszerzése is hosszadalmas és költséges. Nem is interjúztattak az állásra. Egyből felvettek, ugyanis tudták, kivel dolgoztam korábban. Azt mondták, nekik bőven elég az, hogy ezzel a professzorral vannak tapasztalataim. Tehát május közepétől októberig dolgozom itt a Harvardon kutató asszisztensként. Előtte hat hónapot töltöttem Magyarországon, intéztem az ügyeimet, vízumot. Tavaly nyáron a vőlegényemmel Tanzániában önkénteskedtünk egy hónapig, először egy klinikán dolgoztunk, utána pedig sikerült adományokból egy játszóteret építeni egy iskolának. Erre egyébként már csak egy hetünk maradt és eléggé nehézkes volt, hiszen áram sem volt, de még csak elképzelés sem az ottaniaktól, hiszen nem tudták, milyen egy játszótér.

– Miért csak pár hónapig marad a Harvardon?
– Időközben bejutottam a londoni Imperial Collage-ba, amely szintén egy top 10-es egyetem, ott októbertől kezdem a mesterképzéssel összevont doktori programomat. Őssejtkutatással foglalkozom majd a szív- és érrendszer területén. Az egész, a képzés, illetve a mesterprogram a kutatáson alapszik. Hasonlít az amerikai rendszerre, amely nekem jobban tetszik. Nagy hírű professzorokkal fogok együtt dolgozni, és szerencsére olyan ösztöndíjam van, hogy én választhatom ki, kivel szeretnék dolgozni és mit szeretnék csinálni.

– A beszélgetés elején említette a műegyetemet, amely azért itthon elég nívós intézmény. Melyek a legfontosabb előnyei a külföldi felsőoktatásnak?
– Sokkal gyakorlatiasabb képzés van. Míg a BME-n, ha jól emlékszem összesen négy hét lett volna a gyakorlat, az osztrákon nyolc hónap. Jól érzékelhető a különbség, hiszen én a nyolc hónap alatt szakmai kapcsolatokat alakítottam ki. A négy hét arra sem elég, hogy megjegyezzem, mi hol van a laborban és elvégezzem a tréninget bizonyos műszerek használatához, nemhogy még tanuljak is. Emellett Magyarországon nagyon sok olyan tantárgy van, amely alig kapcsolódik a tanulmányokhoz, illetve csak felületes átfogó képet ad. Ezzel szemben Ausztriában minden tantárgy szoroson kapcsolódott a jövőbeli karrierünkhöz. A gyakorlati biotechnológia tantárgyakat nem egyetemi professzorok tanították, hanem nagy biotechnológiai cégek részlegvezetői. Ez nem csak specifikus szakmai tudást biztosított, hanem kapcsolatteremtésre is jó volt.

Előbb-utóbb saját céget szeretne alapítani
Sunyonvszki Ilona arra kérdésre, hogy milyen tervei vannak, miután elvégzi a londoni egyetemet is, a következőket válaszolta:
– A tudósok előtt nagy vonalakban három életpálya-modell áll: az akademiai kutatás/oktatás, az ipar, illetve a tanácsadás. Én az utóbbi felé hajlok, illetve természetesen mindenki álma, hogy a kutatása olyan fázisba érjen, hogy megalapíthassa a saját cégét. Ehhez még rengeteg munka vár rám. A közeli terveim között szerepel egy blog elindítása, amely elsősorban a magyar diákok számára nyújtana segítséget ahhoz, hogyan tudnak külföldi egyetemekre bejutni, miként tudják keresni a lehetőségeiket, pályázni az ösztöndíjakra. Pár éve nekem is jól jött volna egy ilyen útmutatás.

(Fotó: Wyss Institute, Harvard University)