emlékezés

2017.10.25. 20:14

Kálmán Attila emlékszoba nyílt a Refiben

A Tatai Református Gimnázium két éve elhunyt alapító igazgatója, dr. Kálmán Attila hagyatékából nyílt emlékszoba az iskolában. A helyiséget dr. Márkus Mihály püspök és Illés Dániel, a gimnázium igazgatója avatta fel.

kemma.hu

Forrás: tata.hu

– Először a templomban elevenítettünk fel néhány mozaikot Kálmán Attila életéből, melyeket tanáraink tolmácsolásában hallgathattunk meg. Ezután átvonultunk a régi zeneiskola udvarára, ahol négyszázan álltuk körbe az onnan nyíló emlékszoba ajtaját, és énekeltük el a reggeli ködben kedvenc népdalát, az A csitári hegyek alatt kezdetűt – idézte fel a Tata.hu-n a szoba felavatásának eseményeit Geiszelhardt Zsófia, a Tatai Református Gimnázium igazgatóhelyettese.

Dr. Kálmán Attila tablóképe
Forrás: tata.hu

Márkus Mihály püspök megnyitó gondolataiban kiemelte: egy emlékszoba hivatása nem(csak) az, hogy visszarepítsen bennünket a múltba, hanem hogy az ott látottak ismeretében, élményeinket és emlékeinket felelevenítve a jövőbe tekintsünk. Illés Dániel igazgató pedig úgy fogalmazott: ismerve Kálmán Attila gondolkodását, minden megemlékezésnél többre értékelné, ha életünk vezetésében, viselkedésünkben követnénk azt a példát, azt a keresztény és nemzeti értékrendet, amit ő állított elénk.

Kálmán Attila halála után egy évvel vetettük fel fiainak, Attilának és Endrének, hogy ha van a hagyatéknak olyan része, amelyet ránk bíznának, szívesen megőriznénk az iskolában – folytatta az igazgatóhelyettes. Így kerültek a család jóvoltából az emlékszobába a jellegzetes bútordarabok, könyvek, okmányok, festmények, dísztárgyak és rengeteg személyes dokumentum.

Minél többet pakoltuk és rendezgettük a hagyaték nálunk lévő részét a mintegy 20 négyzetméter alapterületű helyiségben, annál inkább az fogalmazódott meg bennünk, hogy valójában felbecsülhetetlen, mekkora kincs birtokában vagyunk

– emlékezett Geiszelhardt Zsófia. – Óriási értéket képviselnek a könyvei, amelyek műveltségéről és széles látóköréről tesznek tanúbizonyságot. Rengeteg lexikont, művészeti könyvet, albumot, útikönyvet, szépirodalmi és történelmi, közéleti kiadványt rendeztünk el a polcokon. Majdnem négyszázra tehető azoknak a könyveknek a száma, amelyeket a szerzőjük személyesen Kálmán Attilának dedikált – köztük van Németh László, Illyés Gyula, Sütő András, Sánta Ferenc, Jókai Anna vagy Gyökössy Endre. Ezen kívül két széles polcot foglalnak el azok a könyvek és folyóiratok, amelyekben cikket írt, vagy amelyek róla szólnak. Az elkövetkezendő évek munkája lesz, hogy ezeket is rendszerezzük, mint ahogy a leveleit, dokumentumait, a maga által rendkívül precízen gyűjtött újságcikkeket is.

Az emlékszoba polcain megtekinthetők Kálmán Attila általános iskolai és középiskolai bizonyítványai, egyetemi indexei, diplomái és igazolványai. Az íróasztalán ott van a szemüvege, a karórája, a falon függ a családi címer, a fogason a sapkája, a bejárati ajtó mellett pedig kint áll a kerékpárja, amellyel fáradhatatlanul rótta Tata utcáit.

Forrás: tata.hu

– Köszönetet mondunk a Kálmán családnak, hogy rendelkezésünkre bocsátották az emlékszoba tárgyait, és köszönjük mindazoknak, akik ötleteikkel, kétkezi munkájukkal hozzájárultak a helyiség és környezetének méltó kialakításához. Szeretnénk lehetőséget biztosítani minden érdeklődőnek, hogy megtekintse a szobát, és eltölthessen ott egy kis időt. Jelenleg még kidolgozás alatt áll, hogy mikor és milyen formában, de reménység szerint novembertől lesz látogatható – tájékoztatott az igazgatóhelyettes.

A képek forrása: Tata.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában