2024.03.10. 13:14
Megszakadt az oroszlányiak győzelmi sorozata
Az MVM OSE Lions a NKA Péccsel találkozott Oroszlányban. A házigazdák hősiesen küzdöttek, de jobbnak bizonyult a végére a Baranya vármegyei együttes.
Megszakadt az OSE győzelmi sorozata, az oroszlánok nem tudtak nyerni a pécsi együttes ellen az NB I. 23. fordulójában. Így a Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia három találkozóval az alapszakasz vége előtt a kilencedik helyen áll, míg a hazai csapat megtartotta a tizenkettedik helyét a tabellán.

Fotó: Flajsz Peter / Forrás: 24 Óra
Az összecsapást jól kezdte az oroszlányi együttese, nyolc pontos előnyt tudtak elérni mielőtt a Baranya vármegyei csapat észhez kapott. Az első tíz perc végére viszont négy pontot le tudott faragni a Pécs.
A második félidőben már nem ment jól az OSE csapatának a játék, és folyamatosan dolgozták le a vendégek a lemaradásukat. Még a negyed vége előtt átvették a vezetést és így, a nagyszünetre már nyolcpontos előnnyel mehettek pihenni a vendégek.
A fordulást követően nagy csata alakult ki a pályán, Váradi Kornél együttese újra megtalálta a ritmust és motiváltan tértek vissza a meccsbe. A negyed utolsó másodperceiben az OSE át is billentette a mérleget, ugyan nem sokkal.
Az utolsó etapban ismét a Pécs diktálta a tempót így komolyabb előnyhöz is jutottak az oroszlányiakkal szemben. Ahogy haladt előre a találkozó, úgy nőtt a nyomás az Oroszlányon, a pécsi akadémisták nem engedtek le egy pillanatig sem és végül tizenöt ponttal nyertek.
Az OSE győzelmi sorozata ezzel megszakadt
MVM-OSE Lions –NKA Universitas Pécs 91–106 (26–22, 21–33, 25–16, 19–35)
Férfi kosárlabda NB I., 23. forduló.
OSE: RIDDLEY 25, Balsay, GHOLSTON 16/3, Thomas 11/3, POLUTAK 23/9. Csere: Ruják 3/3, Stevenson 10/3, Szabadfi 3, Illés M. Vezetőedző: Váradi Kornél.
NKA Pécs: NIKOLICS 22/3, Kovács P. 4, Manjgafic 13/3, Herger 9, DURMO 26/3. Csere: MELEG G. 11, Walker 17/6, Kerpel-Fronius 3, Henry 1, Scherer. Vezetőedző: Csirke Ferenc.