2024.02.07. 13:46
Megnyerte első felkészülési mérkőzését a Dorog
Megtörte a jeget a téli szünetben eddig nyeretlen Dorogi FC. A csapat Budapesten játszott felkészüli mérkőzést az MTK második együttesével.

A Dorogi FC-nél bíznak benne, hogy ismét jó játékkal rukkol elő a csapat
Forrás: Facebook/Dorogi FC
A téli felkészülés során a harmadik edzőmérkőzését játszotta vármegyénk NB3-as együttese, a Dorogi FC az MTK második számú együttesével a fővárosban. A korábbi mérkőzéseken nem termett babér a dorogiaknak: még januárban a Vasas II-től szenvedtek vereséget, pár nappal később az Újpest második csapata ellen már döntetlen született. A sormintát követve ezúttal győzelemnek kellett következnie, és ezt a Dorog futballistái is így gondolták. A tavaszias időben lejátszott mérkőzésen két gólos vezetés után végül 2-1-re nyertek vármegyénk futballistái, megszerezve ezzel a 2024-es esztendő első győzelmét. A gól nélküli első félidő után a második játékrészben Vígh Ádám szerezte a dorogiak mindkét gólját.
Felkészülési mérkőzés
Budapest, február 7.
MTK II - Dorogi FC 1-2 (0-0)
Összeállítás:
1. Félidő: Tulipán - Selmeci, Ferkó Á., Berkó, Boda, Forgó - Nagyházi, Harmat - Tóth L., Barna, Balla
2. Félidő: Pálfi - Ferkó M. , Hoszpodár, Kovács O., Bokán Ba., Papp - Sidó, Tóth B. - Szerencsi, Vígh, Schäffer