Összecsapnak

2022.09.21. 12:45

A címvédők meccse: a szuperkupáért focizik szerda este a Tata és a Zsámbék

Szeptember 21-én, szerdán 18 órától Tatán rendezik a labdarúgó megyei szuperkupa döntőjét. A díszes serlegért a megyei első osztály bajnoka, a Zsámbéki SK, illetve a kupagyőztes Tatai AC csap össze.

H. I.

A Tatai AC a megyei kupa győzteseként fogadhatja ma este a bajnok Zsámbékot

Forrás: 24 Óra

Fotós: Hagymási B.

Ez az összecsapás jó erőfelmérő lesz mindkét gárda számára, hiszen a Tata jelenleg ötből öt meccset nyerve, egyedüliként hibátlan (és ezzel – egy mérkőzéssel kevesebbet játszva – a második helyen áll) a megyei első osztályban, míg a Zsámbék az NB III. Nyugati-csoportjában jelenleg sereghajtó egy ponttal. Az előző szezonban háromszor is játszottak egymással a csapatok, kétszer 3–1-re, egyszer pedig 5–0-ra győzött a Zsámbék, a párharcuk igencsak egyoldalú volt – bár ez szinte az összes csapatra igaz volt az előző szezonban, akkora fölénnyel nyerte a Pest megyei gárda a bajnokságot.

A két együttes közül a tataiak vannak jobban játékban, hiszen vasárnap pályára léptek, a Kecskédet verték 4–1-re, míg a Zsámbék az elmúlt hétvégén pihent. Legutóbb szeptember 11-én játszottak, akkor Nagykanizsán kaptak ki emberhátrányban 2–1-re.

Zsámbéki SK–Tatai AC
Tata, szerda 18 óra

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában