ígéretes karrier

2020.05.15. 11:30

Amerikába készül a komáromi sportlövő, Horváth Lea

A sportlövő-válogatott 18 éves versenyzője ősztől minden bizonnyal Mississippiben folytatja tanulmányait, de a lövészettel kapcsolatos céljai a tengerentúlon sem változnak.

Kemma.hu

Forrás: utanpotlassport.hu

A Komáromi VSE 18 éves válogatott puskás sportlövője, Horváth Lea az elmúlt időszakban több versenyen is sikeresen megmutatta tehetségét. Az elkövetkezendő időszakra jó néhány versenyt töröltek a járvány miatt, ám a sportoló így sem unatkozott, hanem nyugodtabban tudott készülni az érettségire.

Emellett, válogatott versenyző lévén az otthonából sem kellett edzéshelyszínt fabrikálnia, a komáromi lőtérre a szigorú szabályok betartása mellett eljárhatott gyakorolni. Motivációjából semmit nem veszített az elmúlt hetekben, bár nem tagadja, a versenyzés már neki is nagyon hiányzik. A legrosszabb, hogy nem tudja, mikor állhat legközelebb éles helyzetben lőállásba, a folytatás a sportban még bizonytalan. Nem úgy, mint a tanulást illetően.

További terveiről az utanpotlassport.hu-nak mesélt a fiatal tehetség. Mint Lea elmondta, 2019-ben, a suhli junior-világkupán két amerikai egyetem képviselője vázolt fel számára egy esetleges ösztöndíjas lehetőséget a tengerentúlon. Lea többször járt már családjával az USÁ-ban, és nagy álma volt ott tanulni.

A szüleim is támogatták, hogy Amerikában folytassam az iskolát. Alapos mérlegelés után pénteken a Mississippi Egyetem mellett döntöttünk. Az intézménynek remek lövészcsapata van, ez is fő szempont volt. Jelen állás szerint augusztus végén megyek ki, rosszabb esetben januárban. Nagyban függ attól, hogy a következő szemeszter online zajlik-e. A hetekben kiderül. A változásokról a hazai szövetséggel egyeztettem, amikor itthon leszek, akkor itthon versenyzem. Remélem, rugalmasan tudjuk kezelni a szituációt. – részletezte a sportoló.

Ígéretes karrier

Horváth Lea a tavalyi év elejétől már állandó szereplője volt a rangos világkupaversenyek felnőttmezőnyének: Delhi, Peking, München és Rio is szerepelt úticéljai között, azonban a viadalok döntőiről nagyon kicsivel, de rendre lemaradt. Az idén szerette volna megugrani a finálék kapujában magasodó gátakat, erre pedig a február végi 10 méteres lengyelországi Európa-bajnokságon mutatkozott először lehetőség. A kontinensbajnokság esélyt kínált volna az olimpiai kvótaszerzésre is, amennyiben a versenyző a felnőttek között tudja kivívni az indulás jogát. Lea esetében ez egyáltalán nem tűnt teljesíthetetlen küldetésnek, az első válogatót meg is nyerte, végül mégis a juniormezőnybe „szorult”, ott pedig a várakozásoktól elmaradva a 26. helyen végzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában