Színház az egész világ: megyénk színjátszóinak több mint száz éves múltját idézik meg a megyei levéltár fotói

A városokban a műkedvelő színészek többé-kevésbé laza társulatokba tömörültek, egy-egy tekintélyesebb polgár elnöklete alatt. Az előadások szereplői főleg fiatalok voltak. A szervezői, rendezői feladatokat a társulat arra alkalmas tagjai látták el. Külön díjazás vagy jutalmazás nem nagyon járt a fellépésekért. Faluhelyen ad hoc módon szerveződtek a társulatok, az előadott művek szerint. Itt a kántortanító, esetleg a plébános tanította be a színdarabot. 1930-ban például a Szentgyörgymezői Olvasókör műkedvelői gárdája által nagy sikerrel előadott Úri szokás című színdarabot Madaras Aurél plébános rendezte. 

Az előadásokat sok esetben jótékonysági céllal rendezték, így például 1882-ben a honvédalap javára „hogy legyen valami rendelkező összeg a helybeli rossz sorsú s az átutazó ínséges honvédek számára.” 1885. január 17-én a párkányi Haber-féle kávéházban „zárt körű táncvigalommal egybekapcsolt műkedvelői előadást” tartottak, amelynek tiszta jövedelmét a párkányi nőegyesület és „szegény iskolás gyerekek” javára fordították.  Az esztergomi műkedvelők 1907-ben Herczeg Ferenc A Gyurkovics-lányok című darabját adták elő óriási sikerrel. A beszámoló szerint „a színielőadás minden tekintetben páratlanul, kitűnően sikerült.” 

A műkedvelő társulatok többé-kevésbé felekezeti és osztályalapon szerveződtek. 1937-ben a dorogi bányavidék munkásait, alkalmazottait tömörítő Munkásotthon Önsegélyző és Önművelő Egyesület esztergomi fiókjának műkedvelői a Csirkefogó című négy felvonásos vígjátékot adták elő. 
Az előadott színdarabok túlnyomórészt vígjátékok, operettek voltak. Klasszikus tragédiák és „középfajú drámák”, azaz színművek előadására inkább a hivatásos (vándor) színtársulatok vállalkoztak. Nem volt ez másképp, sőt még fokozottabban igaz volt a falvakra, ahol a népszínműveken kívül operetteket adtak elő az alkalmi színjátszók. 

Az egykori Hont vármegyei település, a szlovákiai zalabai földművesei „színjátszó ügyességüket” az új esztergomi kórház javára tartandó jótékony célú műkedvelői előadáson mutatták be 1897-ben. Az ifjú földművesek Tóth Ede Falu rossza című népszínművét adták elő. A színdarabot a pilismaróti színjátszók is bemutatták, többek között Hagara Etel tanítónő, Rencz János tanító és Kelemen Ferenc segédjegyző közreműködésével. Táton az 1930-as években színjátszókör működött, amelynek egy kisfiú is a tagja volt. 

A csévi (ma: Piliscsév) római katolikus egyházközség „műkedvelő gárdája dr. Borka Géza Aranylánc című népszínművét játszották 1941 elején. A bevételt a templomba való villany bevezetésre fordították. A ma Komáromhoz tartozó Koppánymonostoron Tóth Kálmán igazgató-tanító vezetésével 1936-ban karácsonyi témájú színdarabot, míg 1947-ben a Juhászlegény, szegény juhászlegény című operettet mutatták be. 
Dömösön is szórakozás volt a szereplők és a nézők számára az évente több-kevesebb rendszerességgel megrendezett színielőadások sora. Szinte minden generáció részt vett ezeken a megmozdulásokon. A negyvenes évekbeli színjátszók sokszor az előző generáció gyermekei közül kerültek ki. A Gyöngyösbokréta című darabot az 1946-os budapesti Parasztnapokon is előadták a dömösi színjátszók. Időnként a még iskolába járó gyerekek is előadtak egy-egy darabot. 

A helyi színjátszás fénykora az 1950-es évek első felére-közepére esett. Daljátékokat és nagyoperetteket adtak elő Dömös fiai-lányai. A rendező-betanító ifj. Greff László mérnök volt, aki minden téren igyekezett összefogni a fiatalokat, és tevékeny részt vállalt a község kulturális életéből. 
Nagyfalusi Tibor, Esztergom kulturális életének motorja, az Esztergomi Klubszínpad vezetője, 1975-től 1998-ig a Babits Mihály (ma Helischer József) Városi Könyvtár igazgatója így nyilatkozott erről 1971-ben: „nevetséges lenne utánozni a színházat... Az irodalmiszínpad-mozgalomnak meg kell keresnie a mást. Életképességét azzal kell igazolnia, hogy erényt tud abból csinálni, ami tulajdonképpen a hátránya. Kompromisszumokból, kényszerűségből kell megalkotni azt a mást, ami létünket igazolhatja.” 

Az Almásfüzitői Timföldgyár művelődési házának 1959-ben alakult ifjúsági színjátszó csoportja Szarka György vezetésével egyfelvonásosokkal jelentkezett, így próbálva ki a jelentkezőket. Egy évvel később az esztergomi Irodalmi Színpad Szaávay Gyula által összeállított első előadása szinte „összművészeti” megmozdulás volt. 1960-ban Tatabányán és Komáromban is szerveződött irodalmi színpad. 
Tatabányán a felszabadulás 15. évfordulójának tiszteletére Felszabadult melódiák című verses-zenés összeállítással léptek a közönség elé az amatőr színjátszók. 

A bányászszakszervezet keretén belül működő irodalmi színpad művészeti vezetője Mányoki László volt, tagjai pedig a bányász színjátszók legjobb előadóiból és az Árpád Gimnázium kiváló szavalóiból verbuválódott. Kéthavonta kívántak önálló esttel a közönség elé lépni. 
Komáromban a felszabadulási kulturális szemlén feltűnt sok tehetséges fiatalt látva határozták el „a város művelődésügyi vezetői, hogy egységes szervezetbe fogják össze a jó képességű vers­mondókat, s fórumot és fejlődési lehetőséget biztosítanak számukra. 
Az irodalom és színjátszás hónapja keretében három város, Oroszlány, Komárom, Tata irodalmi színpada mutatkozott be 1961-ben. A „legkiforrottabb műsorral” jelentkező tataiak „Ady írói arcképét” mutatták be. A komáromi irodalmi színpad tagjai „Szerelem a világirodalomban című összeállításukban nemcsak verseket szólaltattak meg, de színpadra idézték a klasszikus drámai művek, így például a Rómeó és Júlia szerelmi kettőseit is.” Az oroszlányiaké volt a legfiatalabb életkorú együttes, főként általános iskolás diákok, akik „a régi irodalmi hagyományok felélesztését jelentő” szavalókórussal „kísérleteznek”. 

Nagyfalusi Tibor által vezetett Esztergomi Klubszínpad járta a maga útját: 1964-ben „önálló, sajátos mondanivalójú produkcióra vállalkozott. 
Az Esztergomi Klubszínpad lehetőségeit nem is annyira az anyagi nehézségek, hanem a közönséggel való viszony és az évente cserélődő, vagy legalábbis gyakran változó társulatot egyben tartása korlátozta. 
A régebbi típusú, elsősorban szórakoztató célú színjátszást a tatai földművesszövetkezet csoportja gyakorolta, akik nagy sikerrel játszották Csizmarek Mátyás Érdekházasság című vígjátékát. 
Kesztölcön 1972-ben már húszéves múltra visszatekintő színjátszó csoport tevékenykedett, „de az utóbbi időben egyre nehezebben működött: a fiatalok zöme az iparban dolgozik, több műszakban. Az amatőr színjátszás időnként alkalmazott művészetté vált. 
Létük ma is nagy jelentőséggel bír. A legtöbb településen ma is népszerűek az amatőr színjátszó csoportok, sokak örömére.