2024.03.19. 17:55
Luxushajók szelhetik vármegyénkben a Duna hullámait
Igazi attrakcióként is megállják majd a helyüket azok az új járműmonstrumok, melyeket jövőre helyez forgalomba a világ egyik legnagyobb vízi utazási cége – írja a Világgazdaság. A százméteres luxushajókkal akár a vármegyei Duna szakaszon is találkozhatunk majd.
Az APT nevű ausztrál vállalat a közelmúltban jelentette be, hogy olyan luxushajókat állítanak jövőre forgalomba, melyekkel új alapokra helyezik az európai folyami hajózást. A Világgazdaság szerint a százméteres hajóknak az egyik fő útvonala a Duna magyarországi, kiemelten a budapesti szakasza, ugyanakkor jó eséllyel a vármegyei folyószakaszon is el lehet majd csípni őket.

Forrás: APT
Az APT Solara és az APT Ostara nevekre hallgató két új luxushajó a tervek szerint már jövőre megkezdik a működésüket és a németországi Rajnán, illetve Majnán, valamint Európa egyik legfontosabb folyóján, a Dunán is szállítják majd az utasokat. A cég által a magyarországi folyószakasz kiemelt státuszt kaphat, talán erre is lehet következtetni azzal, hogy egy budapesti látványtervvel népszerűsíti az egyik új luxushajót.
Igényesek lesznek a luxushajók
A Világgazdaság szerint a világszerte elismert Hecker Guthrie tervezőcsapata által készített luxushajókon hat étterem, borospince, napozóterasz, télikert, wellnes-, illetve fitneszrészleg, de fodrászat és spa is lesz.
A luxus minden igényét kielégítve három különböző kategóriájú lakosztály közül majd választani, hajónként legfeljebb 154 vendég utazhat, akiket 60 fős személyzet szolgál majd ki. Érdekesség, hogy mindkét luxushajónak összesen négy szintje lesz, 135 méter hosszúak, 11,45 méter szélesek lesznek és egyenként 77 lakosztály lesz rajtuk. Természetesen mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak, akik jegyet váltanának egy hajóútra, egy tizenöt napos Amszterdam-Budapest utazás fejenként mintegy 3 millió forintba, egy kilencnapos München-Budapest túra pedig fele annyiba kerülhet.