Meglepetés

2024.02.09. 07:06

Majd' 800 ezer forintos születésnapi könyvadomány érkezett Oroszlányba

Újabb könyvadomány érkezett az oroszlányi bibliotékába a Rákóczi Szövetség országos szervezetének jóvoltából. A könyvek között van történelmi és szépirodalmi regény is.

Wágner Zsanett

Az év eleji felajánlás a Rákóczi Szövetség országos szervezetéhez köthető, akik a hagyományokhoz híven az idén is támogatják a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár intézményét és a civil közösséget. Az idei támogatás összértéke csaknem 780 ezer forint, amelynek jelentős részét a bibliotéka kapta. Az átadót a civil szervezet központi irodájában tartották február 5-én, hétfőn, Budapesten. 

A mesekönyveket, valamint nagy értékű történelmi és irodalmi köteteket Körtvélyfáy Zoltán, a művelődési ház megbízott igazgatója és Nagy Csaba, a civil szervezet elnöke személyesen vette át. Az elnök szerint a cél, amire a könyveket fordítják, mit sem változott az évek alatt. Már most biztos benne, hogy fontos helytörténeti vetélkedő résztvevőit jutalmazzák meg a kötetekkel. A verseny áprilisban várható.

A helyi honlap beszámolója szerint a könyvek egy részét a Költészet Napján, a járási vers- és prózamondó verseny díjazására és az Oroszlány várossá nyilvánításának 70. évfordulója alkalmából, szintén tavaszra tervezett helytörténeti vetélkedő résztvevőinek jutalmazására használják. Úgy tudjuk, hogy a másik részét a helyi bibliotéka állományfejlesztésére használják fel.

Mint ismert, tavaly novemberben 27 új könyvvel ajándékozta meg az oroszlányi könyvtárat a szombathelyi Szülőföld Könyvkiadó. A 105 ezer forintos támogatásnak köszönhetően mesekönyvekkel, krimi-, történelmi-, szépirodalmi- és tudományos regényekkel gazdagodott a városi könyvtár.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában