Visszapillantó

2024.01.01. 14:44

Ezek voltak 2023-ban a legjelentősebb események Tatán

Megnyílt a Malomkert a korábbi Kristály Fürdő helyén, befejeződött a Vaszary Általános Iskola nagyszabású felújítása, illetve az egykori Tisztiklub épülete is megújulhatott 2023-ban Tatán.

Goletz-DeáK Viktória

Júniusban megnyílt az interaktív Malomkert. Két projekt keretében valósulhatott meg a Jenő-malom felújítása, illetve a Malomkert kialakítása. A közel 800 millió forintos beruházás TOP támogatásból, illetve a város önerejéből valósulhatott meg. A malomépület és környezetének megújítása Tatán az Angolparkban az „Angolkert Malomkert – Angolkerti rehabilitáció III. üteme” című projekt keretében valósulhatott meg. A fejlesztés eredményeként új életre kelt a Jenő-malom, mellette pedig egy különleges, vizes élménypark is helyet kapott. A projektben helyreállították a műemléki védettségű malmot, a központi helyiségben egy interaktív tér várja a látogatókat, melyben a tatai malmok belső működését, munkafolyamatait lehet megismerni. A Jenő-malom mellet kapott helyet a vízi játszótér a Malomszigeten, ami szintén egy malom mintájára készült el: a gútai hajómalom kicsinyített mása elevenedik meg a parkban, illetve több malomszerkezet is helyet kapott, ahol a gyerekek meghajthatják a malomkereket, terelhetik az őrléshez szükséges vizet, szabályozhatják a zsilipeket. A tér alkalmas különböző rendezvények, programok lebonyolítására is.

A tanév első napján tartott ünnepségen adták át tatai Vaszary János Általános Iskola megújult épületét. Bár a gyerekek már tavasszal visszaköltözhettek az épületbe, a teljes felújítás csak nyáron ért véget. Így a mintegy 800 kis vaszarys diák az új tanévet már a megújult épületben kezdhette el. 

A tankerület 2022-es beszámolója szerint az Országgyűlés téri épület felújításának teljes összege 2,57 milliárd forint lett, melyből 1,3 milliárdot a magyar állam vállalt. A felújítás során megújult a teljes elektromos hálózat és a fűtésrendszer. A helyiségeket burkolták és festették, összesen 6800 négyzetméteren. Illetve a közlekedőkben és a folyosókon is burkolatcsere történt.

A "B" épületrészen a teljes, 1350 négyzetméteres homlokzat és tetőrekonstrukció mellett a tetőtérben kialakítottak 6 új csoportszobát. A "C" épületben levő sportcsarnok padlózata teljesen megújult. Az iskolaudvar, sportpálya, összesen 2412 négyzetméteren teljesen megújult: az udvar új betonburkolatot és vízelvezetőt, a sportpálya gumiburkolatot kapott. A "D" épületrészben új féltornaterem épült 275 négyzetméteres küzdőtérrel, illetve kiszolgálóhelyiségekkel.

Novemberben befejeződött az Ady Endre utcán található egykori Tiszti Klub felújítása. A teljes fejlesztés a magyar kormány, az Európai Unió és Tata önkormányzatának támogatásával valósult meg több, mint 1,2 milliárd forintból. A 387 négyzetméter alapterületű épület ezentúl a Magyary Ház nevet fogja viselni és helyet kap benne a Új Magyary Zoltán Tudásközpont. Bár az épület egyelőre még üres, ide fog költözni a tatai Móricz Zsigmond Városi Könyvtár. A Magyary Zoltán Művelődési Központ állapota ugyanis mára annyira leromlott, hogy a városi könyvtár költöztetése elengedhetetlenné vált. Az új könyvtár hasznos alapterülete a korábbi 715 négyzetméterről 1141 négyzetméterre nőtt a fejlesztésnek köszönhetően. A tudásközpont foglalja majd magába a közösségi felsőoktatási képzési központot is, aminek a fő része a Piarista rendházban van, továbbá a továbbképző központot is, ami mindkét helyszínen fog működni. Itt is lesznek majd továbbképzések.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában