Gyári munkásból lett madárgyűrűző és a naszályi Madárvárta „életműdíjas” Tibi bácsija

Krúg Tibor áldozatos madárgyűrűző munkásságát ismerték el a magyar természetvédők. A nyugdíjas géplakatos Izsákon, a Kolon-tavi madárvártán a napokban vette át a Pullus Alapítvány és a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület által alapított elismerést. A zoldhang.hu oldalán számoltak be arról, hogy Tibor élete gyerekkora óta a madarak körül forog. 

– Gyári munkásként dolgoztam, jelenleg nyugdíjas vagyok. Szőnyben élek, itt születtem 1952-ben, és azóta is itt lakom. Tízévesforma lehettem, tehát hatvan éve kezdődött az egész. Ekkor kaptam az első madaram, és utána állandóan tartottam díszmadarakat. Később, amikor megnősültem, a feleségem is már így ismert meg engem, szinte állandóan kint voltam a természetben. Jött is gyűrűzni velem. 1979-ben beléptem a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületbe, itt szereztem meg a gyűrűzési papírt is, lényegében 1980-tól foglalkozom madárgyűrűzéssel – árulta el Tibi bácsi, aki szerint fontos, hogy hová feszíti ki a hálót. 

– Nem mindegy, hová teszem, mert lehet, hogy az egyik helyen egész nap fogok egy vagy két madarat, míg egy másikon akár nyolcat is. Látni kell, hogyan vonul, merre jár a madár. A bokrok között, a nyiladékok például nagyon jó helyek. Természetesen arra is figyelni kell, merről szállt bele a madár a hálóba, nem mindegy, hogyan veszem ki belőle, hogy ne sérüljön. A lényeg, hogy a madár minél hamarabb kikerüljön a hálóból. Meg nem sérül benne, de a hőségben vagy az esőben különösen ügyelni kell, nehogy elpusztuljon – magyarázta a madarász, aki Naszályon, az évtizedek óta működő  madárvártán tevékenykedik.

– A legfontosabb feladatom a gyűrűzés, mellette természetesen madárvédelemmel foglalkozom. Sérült ragadozómadarakat hoznak be, és ellátom őket, meggyógyítom és szabadon engedem az állatokat. A legyengült, viharvert madarakat vitamin injekciókkal táplálom, felerősítem, és az egyhetes kúra után már repülhet is az állat. Műtétet nem végzek, de ha törött a lába, beteszem 2-3 fadarab közé, és így rögzítem. Fiatalkoromban papagájokkal, díszpintyekkel és kanárival is foglalkoztam, akkor képeztem magam szakkönyvekből. Lényegében az ott megismert módszereket alkalmazom a vadmadaraknál – tette hozzá Tibi bácsi. Hozzátette, hogy itthon sokan nem értik még, hogy miért is fontos a madárvédelem. 

– Rettentő hasznosak ezek az élőlények. Egy ismerősömnek készítettem odúkat, amiket tél végén kihelyezett a kertjében. Tavasszal azt tapasztalta, hogy fele annyi permetszerre volt szüksége, mint a korábbi években. A temérdek madár a kertben jócskán megtizedelte a rovarokat, kártevőket. Fontos lenne a jövőben biztosítani a madarak eredeti élőhelyeit, nem kellene sok helyen kiirtani a fákat, az erdőket. Azért is csökken a madárállomány, mert nincsen életterük. Csodálkoznak az emberek, hogy sok a szúnyog és a légy? Persze, hogy sok van, hiszen nincs, ami megegye őket. Egy fecske például egy kiló legyet is elfogyaszt amíg Magyarországon van, és az apró énekesmadarak is rovarokkal táplálkoznak – szögezte le az elismert madárvédő, aki rendszeres tagja a Ferencmajori madárvártán szervezett táboroknak, ahol több száz gyereknek tanítja a madarászat fontosságát. 

– Régebben sokfelé eljártam, előadásokat tartottam minden korosztálynak. Valóban, az óvodásoktól a felnőttekig mindenkit megszólított egy-egy téma. Vittem magammal hálót, fogtam a madarakat. Ornitológiából tartottam előadásokat, a fajokról, gyűrűzésről. Tíz-tizenöt helyre is eljártam Komárom-Esztergom megyében. Többszáz előadást tartottam az évek alatt. Ma már más a helyzet, azt látom, hogy megváltozott az ifjúság hozzáállása. Régen szívesebben kijöttek a természetbe. Talán az iskoláknak is többet lehetne tenni ebben az ügyben, fontos lenne felnyitni a gyerekek szemét, hiszen a természet nélkül nehéz elképzelni az életet. Ma is arra biztatom a mellettem ügyködő gyerekeket, hogy kérdezzenek, hiszen szívesen elmondom, amit tudok – tette hozzá Tibi bácsi, aki legemlékezetesebb gyűrűzéséről is mesélt. 

– Egy apró partfutót a naszályi Ferencmajorban gyűrűztem, és a Léna-torkolatnál fogták vissza, Oroszországban – ami akkor még Szovjetunió volt. 3600-3700 kilométert repülhetett a madár. Ennél távolabbról is volt visszajelzésem, Afrikában például – több mint 5000 kilométerre Magyarországtól – egy általam gyűrűzött énekes nádiposzátát fogtak be. Ugyanott egy fecskét is fogtak, egy gólyámat pedig Dél-Afrikában olvasták le.