Táborozás

2023.08.08. 14:46

Éjjel-nappal a természetben telt az idei madarásztábor Naszályon

Madárgyűrűzéssel, hídépítéssel, ódúk pótlásával és éjjeli lepkék kutatásával telt a harmadik madarász tábor Naszályon.

Goletz-DeáK Viktória

A tábor fő célja a megyei fiatalok szemléletformálása, természetvédő utánpótlás kinevelése, és közösség építése volt

Forrás: SZVTE.hu

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Komárom-Esztergom Vármegyei Helyi Csoportja (MME KHVSZ), a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesülettel (SZVTE) és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal (DINPI) közösen harmadik alkalommal szervezte meg a Naszályi Madarász Utánpótlás Tábort a naszályi Ferencmajori-halastavak területén 10-16 év közötti fiatalok számára. 

Az SZVTE honlapján számoltak be arról, hogy a tábor fő célja a megyei fiatalok szemléletformálása, természetvédő utánpótlás kinevelése, és közösség építése. 

– A napi program minden reggel madárgyűrűzés volt, egy reggel a gyűrűzés helyett MMM felmérést végeztünk a halastavakon. Felállítottuk a „fürjes” hálóállást a táborozók segítségével és elvégeztük a hálósorok szükséges karbantartását. Befejeztük a Madárvártára vezető gyalogút hídjának építését. A tábor ideje alatt elkezdődött a fürj gyűrűzés is – számoltak be a programokról, hozzátették: délutánonként egyéb szakmai programok voltak. 

– Készítettek a táborozó csapatok uráli bagoly odút, amit az egyesületek odútelepein tönkrement odúk pótlására használunk majd. Egyik este az éjjeli lepkékről tartott bemutatót Krajcsovszky Bence, a nemzeti park munkatársa. De délutáni és esti programot is tartott a vármegyei szervezet fiatal csapata. Ezeken megismerkedhettek a gyerekek a Madárvárta körüli hüllők és kétéltűek világával. A hét folyamán többször is fociztunk, számháborúztunk és az utolsó délutánon egy csapatversenyen mérték össze tudásukat a gyerekek. Minden napot este tábortűzzel zártunk – folytatták az élményeket. 

Hozzátették: a Ferencmajori Madárvárta jól kiépített infrastruktúrája segítette a napi munkát. Az elmúlt években fenntartott hálóállásokra alapozták a madárgyűrűzéseket. A hálópark összesen 17 darab 12 méteres hálóból, valamint a 2 db speciális (9, illetve 12 méter magas) hálókból állt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában