„Ősi erő lengte körbe” - megható szavakkal emlékszik Suhajda Szilárdra főiskolai barátja

A Nool.hu-nak mesélt Suhajda Szilárd expedíciós hegymászóról jó barátja, Drávai Attila. A két fiatalember még az esztergomi főiskolán, jó húsz éve kötött barátságot. Mint ismert, Szilárd a világ legmagasabb pontját, a 8848 méter magas Mount Everestet akarta serpák és pótlólagos oxigén nélkül meghódítani, amikor nyoma veszett a Himalájában. 

Drávai Attila a Nógrád vármegyei portálnak elmesélte, hogy kialakult egy 10-12 főből álló erős baráti mag Esztergomban, akikkel máig rendszeresen tartják a kapcsolatot. Szilárd is egyike volt ennek a körnek, szinte az egész országot bejárták együtt a találkozóknak köszönhetően. Volt olyan, hogy az expedíciós hegymászó egy-egy találkozóra épp megfáradva, vagy bőrig ázva érkezett egy nagyobb túráról, de a jókedvét soha semmi nem szeghette.

Attila szerint Szilárd mosolygós, humoros, őszinte, toleráns, életerős és végtelenül türelmes ember volt, aki megmagyarázhatatlan módon szinte minden emberrel jól megértette magát. Sosem látta idegesnek vagy szomorúnak, bármit meg lehetett vele osztani. 
– Ő sem tudta soha megmondani, hogy miért vonzzák a hegyek, csak azt ismételte: ott kell állni a csúcson ahhoz, hogy megértsük, mit is érez valójában – emlékezett Attila, aki a közös teljesítménytúrákon is mindig látta barátján az átszellemültséget.

Attila kiemelte: Szilárd nem kötelességből, hobbiból, hősiességből vagy az elismerésekért mászott, hanem izzó szerelemből. Ezt bizonyítja, hogy a hegymászó sokszor önmagát is legyőzte, s eljutott olyan helyekre és szintekre, ahová egy átlagember soha nem jutna el.
– Amikor az első negatív hírek megérkeztek az expedícióról, én is lementem Fótra Timihez, Szilárd feleségéhez, hogy tartsam benne, és talán magamban is a hitet. Úgy jöttem el onnan, hogy másnap reggel indul a keresőcsapat – mesélte Attila, aki kiemelte: bár Szilárd olyan helyen maradt, ahová mindig vágyott, de biztos abban, hogy mindennél jobban haza szeretett volna térni a feleségéhez és a kisfiához, Somához.

– Leírhatatlanul szerette őket, mindig ilyen családról álmodott. A barátai és a szerettei részéről minden támogatást megkapott a mászáshoz, jobb feleséget, hátteret nem is kívánhatott volna magának. Egyszerre volt komoly és humoros, mindig bivalyerősnek mutatta magát és a végsőkig küzdött az álmaiért. Ősi erő lengte körbe, ami azokra is átragadt, akik mellette álltak. Bárcsak mindenkinek lehetne egy ilyen barátja, mint amilyen ő volt nekem, s marad örökre! – emelte ki búcsúzóul Attila.