Csillagászat

2022.06.22. 19:13

„Aki lemarad, ne búsuljon, 500 év múlva láthat ilyet” - itt nézhetitek meg a bolygóvonatot Tatán

Izgalmas és nagyon ritka látványban lehet része azoknak, akik ellátogatnak a TIT Posztoczky Károly Csillagvizsgáló és Múzeum csillagnéző programjára.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Forrás: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Mint korábban beharangoztuk, többszáz évente előforduló, egyedülálló égi jelenség tanúi lehetünk június 17-e és 28-a között, ugyanis az éjszakák folyamán a Naprendszer összes bolygója felsorakozik és tündököl különböző fényerővel a fejünk felett.

A Tatai Csillagda Facebook-oldalának tájékoztatása szerint június 23-án csütörtök hajnali 2 és 4 óra között az agostyáni Nightshift csillagda várja az érdeklődőket, pénteken hajnali 2 és 4 óra között a tatai Öreg-tó partján a lóistálló előtt, a lovaspálya mellett várják az amatőr csillagászokat, illetve  június 25-én szombaton hajnali 2 és 4 óra között a tatai Kálvária-dombra szerveztek „bolygóvonat” észlelést. Mint kiemelték: ígéretet kaptak a Kálvária domb kivilágításának lekapcsolására, így nem állja útját a fényszennyezés az élménynek.

Aki lemarad, ne búsuljon. 500 év múlva újra láthat ilyet

– tették hozzá.

 

Felhívták az érdeklődők figyelmét, hogy legkésőbb fél háromra célszerű kiérni annak, aki mindegyik bolygót látni szeretné. Aki csak szabad szemmel szeretné megnézni az együttállást, az ráér három óra után érkezni. A csillagda készül csillagász távcsövekkel.

Kérünk mindenkit, hogy ne jöjjön fel a dombra autóval. Parkoljon a közeli utcákban. 

1.
Kezdjük a legelején. Hány éves lehet a Föld?
2.
Honnan kapta nevét a Föld (Earth)?
3.
A Föld magja egy folyékony külső, és egy szilárd belső részből áll. Mekkora a belső mag hőmérséklete?
4.
Azt bizonyára mindenki tudja, hogy Földünk nagy részét víz borítja. De vajon hány százalékát?
5.
A Föld vízkészletének csak 3 százaléka ivóvíz. Sóból viszont annál több van. Hány méter magasan lehetne vele beborítani a szárazföldet?
6.
Sir Isaac Newton almája óta tudjuk, hogy ami minket a földön tart, az a gravitáció. Ám a Földön az az erő nem mindenhol egyforma. Miért?
7.
Időszámításunk kezdetén 170 millió ember élhetett a Földön, míg ez a szám 1900-ra elérte a másfél milliárdot. Hol tartunk most?
8.
Az ember által termelt műanyag hulladék egy szemétszigetté hömpölygött össze a Csendes-óceánon, és még nevet is kapott: Great Pacific Garbage Patch. Mekkora a területe?
9.
Melyik megyei városunkat hívják a vizek városának?
10.
Hol érezhetjük úgy, hogy a Marson járunk Komárom-Esztergom megyében?

Miért érdemes megkeresni a bolygóvonatot? - Ilyen jelenségre legutóbb még a honfoglalás előtt, 947-ben volt példa, legközelebb pedig 2492. áprilisában láthatnak majd hasonlót a földlakók. Különlegessé teszi a bolygósort az is, hogy az 5 szabad szemmel is látható bolygó pontosan olyan sorrendben látszik majd az égen, ahogyan azt a Naptól való távolságuk szerint már iskolában megtanultuk: Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz. Ráadásul különleges vendégként a Pluto és a legnagyobb és legfényesebb aszteroidaöv-beli kisbolygó, a Vesta is beáll majd a sor végére. Sőt, még a Fiastyúk is feltűnik a Vénusz felett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában