Tömeges oltás Tatán: több mint 1000 embert oltanak be Pfizerrel

Szombaton újabb nagyobb oltás lesz a városban. A részletekről Rigó Balázs alpolgármester beszélt.

Kemma.hu

Forrás: 24 Óra

Fotó: Goletz-Deák Viktória

Rigó Balázs alpolgármester a városi Facebook-oldalon adott tájékoztatást a városi oltáshelyzetről március 26-án pénteken. Mint elmondta, a tatai járásban péntekig több mint 5500 ember kapott vakcinát, ebből 3000 adagot a háziorvosok adtak be, akik gyakran hétvégén is oltanak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a héten a keddi és szerdán is tömeges oltás volt a városban, akkor a Szputnyik V-t kapták az arra beutaltak. A folyamat az alpolgármester elmondás szerint zökkenőmentesen zajlott.

Március 27-én szombaton folytatódik a vakcinálás a tatai és tatabányai járásbeliek körében. A tervek szerint szombaton több mint 1000 ember kapja meg majd a Pfizer vakcináját az Árpád-házi Szent Erzsébet Szakkórház és Rendelőintézetben. A szert azok kapják, akiket kifejezetten erre az alkalomra, a tatai oltópontra utalt az orvosuk.

Az alpolgármester kiemelte: az oltásra beutaltak pontosan arra azt időpontra érkezzenek, amikorra a beutalójuk szól, így elkerülhető a sorbaállás és a feltorlódás. Ezen kívül mindenki vigye magával a kitöltött hozzájáruló nyilatkozatot is. A kinyomtatott nyilatkozat egyébként a hétvégén is elérhető lesz a Penny Market és az Interspar üzleteiben.

Mint ahogy az az eddigi monstre oltásoknál is történt, ez alkalommal is rendőrök, katonák, közterület-felügyelők és polgárőrök irányítják az autóforgalmat a rendelőintézet környékén, illetve táblák is segítik a közlekedőket. Az Esterházy kastély hátsó udvarán is lehet parkolni.

Rigó Balázs beszámolt arról is, hogy a héten hatvanan vették igénybe a tatai oltóbuszt, amelyet a Szociális Alapellátó Intézmény indított a buszvégállomás ls a rendelő közt. A személyszállító járat reggel fél hét és 16:30 között félóránként jár a buszvégállomás és a rendelő között az oltási napokon, hogy így segítsék az idősebbek feljutását az oltópontra. A tatabányai buszok indulási helye mellett alakították ki az átmeneti megállót az oltás-járatra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában