Ismerős menetrend

2022.07.18. 06:32

Elvek nélkül: így szűnnek meg sorra a baloldali pártok

Az eredeti célkitűzéseket, elveket feladó politizálás miatt szűnt meg az SZDSZ, az MDF és a kisgazdapárt is, és ezt a mintát követi ma az MSZP is. Jól látszik, hogy a baloldali pártok ugyanazokat a megszűnési menetrendeket követik a rendszerváltás óta.

Érdemes megvizsgálni, miért szűnt meg minden úgynevezett rendszerváltó párt a Fidesz és a KDNP kivételével. "A Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Független Kisgazdapárt úgy tűntek el a politikai süllyesztőben, mintha soha nem is léteztek volna" - idézi fel a Magyar Nemzet. Megjegyzik, az 1990-es országgyűlési választáson mandátumot szerzett és frakciót alakító balos formációk közül egyedül a Magyar Szocialista Párt tartja még magát valamennyire, azonban mára a teljes megszűnés határára sodródott a rendszerváltozás után a választásokat követően háromszor is kormányt alakító valamikori nagy párt. 

A választók előtt sohasem tudta hitelesen, meggyőzően mutatni azt a képet, hogy bár pártállamiak a gyökerei, kötődései, ideológiai beidegződései, mégis a rendszerváltozás véghezvitelében lennének érdekeltek az egykori pártkáderek és karrierista utódaik. Az MSZP is megpróbált egyszerre két lovat megülni: rendszerváltóként eladni magát és a régi rezsim szelleméhez hűnek lenni, kiszolgálva az állampárti nosztalgiákat.

Szokás a szocialista párt kapcsán is kisgazdásodást emlegetni. Pedig Horn Gyula pártjának a leszakadását, erózió­ját az SZDSZ-hez tapadása okozta. A szabad demokraták állítólagos rendszerváltó erőként – bár 1994-ben már jóval kevesebb parlamenti képviselőjük lett, mint az MSZP-nek – átvették az irányítást a koalíciós partnerük felett, az identitászavaros utódpárt pedig belement ebbe. Gyurcsány Ferenc és az általa az MSZP-ből kihasított DK csak felújította, leporolta azt a szamárvezetői szerepet, amit a felszívódó SZDSZ elhagyott. Az MSZP megszűnésének menetrendje is hasonló lehet az SZDSZ-é­hez: lassú elhalás lesz a sorsa.

Ezt tovább fokozza, hogy míg a Demokratikus Koalíció képes karrierlehetőséget nyújtani a baloldali meggyőződésű, posztkommunista szimpátiájú embereknek, az MSZP már nem. Sem szellemileg, sem pedig anyagilag nem bír háttértámogatásban részesíteni egy politikai ambíciókkal rendelkező párttagot, a DK-val szemben, amely milliárdos vezérei­nek, Gyurcsánynak és Dobrev Klárának köszönhetően megfelelő gazdasági hálózati hátországot, kapcsolatrendszert épített ki. Ez magyarázza, hogy valóságos népvándorlás indult meg az MSZP-ből a DK irányába. 

Kozmetikázott belső harcok

Ez az őszintétlen, látszólag toleráns konfliktuskerülés egyébként is jellemző a liberálbaloldalra. A jobboldalon mindig sokkal zajosabbak, viharosabbak a veszekedések, a baloldalon viszont mindent igyekeznek a szőnyeg alá söpörni. Ott a paraván mögött, a takarásban folyik egymás fúrása, hogy aztán a kevésbé tájékozott közvélemény számára hirtelen bejelentsék: ennyi volt, nem érdemes tovább erőltetni a pártban a közös munkát. Ennek a modellnek az eklatáns példája az SZDSZ volt, ahol csak a bennfentesek tudták, milyen éles ellentétek feszülnek egymásnak, mert a baloldali sajtó mindvégig igyekezett tompítani, kozmetikázni a belső harcokat. Azoknál a pártoknál, amelyek átmentek a baloldalra, szintén ez utóbbi volt a koreográfia. 

Megállapítható: minden rendszerváltó vagy rendszerváltás idején átalakult párt, mint az MSZP, azért veszítette el tömegbázisát és kezdett mélyrepülésbe, mert nem követte az eredetileg kijelölt irányvonalát. Az SZDSZ nemzeti liberálisnak maszkírozta magát, ám kiderült, hogy egyszerűen nemzetellenes, globalista társaságról van szó. Az MDF, amikor letért a nemzeti konzervatív útról, elveszítette társadalmi támogatottságát. A kisgazdák szintén akkor csúsztak egyre lejjebb minden megméretésen, amikor egyértelművé vált, hogy nem meghirdetett nemzeti és vidékfelkaroló céljaikhoz hűek, hanem vezetőik érdekérvényesítését tekintik fő feladatuknak. 

Az MSZP esete kissé komplexebb. Az utódpárt ugyan megőrizte kádárista hagyományait a jelszavak ellenére, ám szociális célkitűzéseit, baloldali jellegét fokozatosan leépítette, és globalista-liberális párttá vedlett. Egyre kevesebben szavaztak rá állampárti nosztalgiából, új szavazókat viszont már nemigen tudott megszólítani. 

A Fidesz és a megújult, a kereszténydemokrata gyökereihez visszatérő KDNP annak köszönhette támogatottságának, népszerűségének állandó növekedését, hogy nem tértek le se balra, sem pedig jobbra a polgári konzervatív nyomvonalról. 

Van még egy lényeges különbség a politikai élvonalban megmaradt pártok és a rostán kihulló, baloldali vagy menet közben azzá vedlett kompá­niák között. A Fidesz és a KDNP a klasszikus demokratikus hagyományokat követve alulról felfelé építkező pártok. Vagyis begyűjtik a polgárok felől érkező információkat, igényeket, és ennek megfelelően alakítják politikájukat.

A baloldali liberális pártok ezzel szemben határozott prekoncepcióval rendelkeznek arról, milyen állampolgári viselkedés lenne az egyedül helyes, milyen utat kellene követni a tömegeknek. Ha erre nem reagálnak az emberek pozitívan, és elutasítják őket a választáson, nem azt a konzekvenciát vonják le, hogy változtatni kellene a programjukon, hanem azt, hogy nem voltak elég kemények. 

Aztán ugyanazt még erőszakosabban próbálják elfogadtatni a lakossággal. Ehhez a feje tetejére állított világlátáshoz való ragaszkodásnak a számlájára írandó, hogy az MSZP is az elhalás szélére jutott.

A rendszerváltás óta eltelt több mint három évtized történéseiből nyilvánvalóan látszik, hogy az a baloldali stratégia, amely szerint csak valami ellen tudnak fellépni, tiltakozni, valami mellett, bármit építve azonban nem, kudarcra van ítélve Magyarországon a lezajlott választások tükrében. 

Az MSZP az utolsó hírmondó e garnitúrából, ám túlélési esélyeit végletesen csökkenti, hogy a Gyurcsány-párt dirigál neki. 

A baloldalra nézve lesújtó az össz­kép: ugyanazokat a jobboldal-, polgár- és konzervatívellenes gyűlölködő frázisokat sulykolják sikertelenül, hihetetlen fantáziátlanságról tanúbizonyságot téve, mint bő harminc éve.

Az SZDSZ, majd a stafétabotot tőle átvevő DK által generált szélsőségességi versengésnek a következménye, hogy a rendszerváltáskori baloldalra érvényes megszűnési menetrendek törvényszerűségei az azóta alakult pártjaikra, így az LMP-re, a Momentumra, a Párbeszédre és a hozzájuk simuló Jobbikra is érvényesek.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc 2009-ben, még az MSZP színeiben/Fotó: Kisbenedek Attila/AFP

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában