Új megvilágításba helyezi Tatabánya szénporos történelmét

– A méltatásban elhangzott, hogy a MÁK Rt. szociálpolitikájának feldolgozásával foglalkozik évtizedek óta. Honnan ered ez az érdeklődés?

– Szociális munkás hallgatóként 1992-ben kaptunk egy feladatot: dolgozzuk fel lakóhelyünk szociális gondoskodásának történetét, vagy annak egy részletét. Több generációs tatabányai családból származom, ezért egyértelmű volt, hogy a MÁK Rt-vel és a bányával foglalkozzam. Azóta eltelt csaknem harminc év, s minél jobban beleásom magam ebbe a témába, annál több feltáratlan kérdéssel találkozom.

– Rendszeres látogatója a levéltáraknak, s ma már egyetemen is oktat. Úgy tűnik, a harminc évvel ezelőtti kutatása meghatározó élmény volt.

– Igen. Kezdetben kutatóként, majd később munkatársként is kapcsolatba kerültem a tatabányai levéltárral, majd doktoráltam, s természetesen a disszertációm is erről szólt. Tizennyolc éve tanítok a felsőoktatásban, ahol a tanítás mellet a tudományos kutatómunka művelése is elvárás. Ez a tevékenység tehát hivatásom részét képezi, de nem titkolom, hogy mindig örömmel tölt el az összefüggések keresése és az ellentmondásos információk kibogozása.

– Rendszeresen publikál, és könyvei is megjelennek.

– Publikációim száma meghaladja a negyvenet. Ha egy-egy témát kisebb terjedelmű írásokban már sikerült körbejárnom, akkor ezeket egy nagyobb lélegzetű munka követi. Így állt össze 2013-ban a monográfiám. Majd 2017-ben a zsidóság gazdasági és társadalmi szerepét bemutató könyvem, a Szénporos Emlékkavicsok. Az ezekben megjelent anyagokon kívül nagyon sok kutatási jegyzet lapul a fiókomban és a polcaimon, amelyek a következő kiadványok alapját képezhetik.

– Az információkat nem csak levéltárban lehet begyűjteni. Beszélget régi bányászokkal, vagy keresik fel önt az idősek?

– Édesapám, nagymamám is itt született, s mindketten a bányavállalat dolgozói voltak. Meséltek a háború előtti viszonyokról. Nagyon sok emberrel találkoztam, akik szintén információt adtak át. Gyermekkoromban is találkoztam több olyan 70-80 éves idős emberrel, aki ismerte a régi Tatabányát. Elképesztően sokat meséltek. Ez jelentősen megkönnyíti a kutatómunkát: az eseményeket van kikhez kötnöm.

– A szociális ágazaton belül melyek a főbb kutatási területei?

– Az intézményrendszer feltárásával kezdtem. A Népház, a Tiszti Kaszinó, a Bányakórház, vagy a bányászlakások kialakulásának történetével. A kutatások során mindig van egy szál, egy érdekes tény, amelyre aztán felfűzöm az egész anyagot, s persze maradnak izgalmas mozaikok, amelyeket később más témához illesztek. Ez a terület még kiaknázatlan és feldolgozatlan. Negyven esztendőn át nagyon eltérően vélekedtek a Horthy-rendszerről. Éppen ezért például az 1972-ban megjelent Tatabánya története monográfiához képest az én kutatásaim teljesen más megvilágításba helyezik ezt a kort, ezeket az épületeket. Rá kellett jönnöm, hogy nem elégedhetek meg az évtizedekkel korábban leírtakkal, hanem minden adatot újra le kell ellenőriznem a levéltárakban, s felkeresnem a még élő szemtanúkat. Meglepő dolgokra, összefüggésekre bukkanhat így az ember.

– Mondana néhány példát?

– A Bányakórházat a közvélekedéssel ellentétben nem 1912-ben, hanem egy évvel korábban adták át. A Népházat sem 1917-ben, mert akkor még engedélyük sem volt a működéshez. Igazi oknyomozás egy-egy, évtizedekkel ezelőtti történés valós dátumának kiderítése.

– Most min dolgozik?

– Az utóbbi években a helyi zsidóság történetét kutatom. Ennek kapcsán foglalkoztam a MÁK Rt. zsidó származású vezetőivel, Vida Jenővel és Székely Jenővel, majd a helyi hitközség históriájával. Szeptemberben egy építészettörténeti konferencián tartok előadást Székely Jenőről, a MÁK Rt. főépítészéről és a felsőgallai zsinagóga építéséről, amelyről eddig meglehetősen kevés és általában pontatlan adatokkal rendelkeztünk. Emellett tervezem, hogy a több mint háromszáz deportált zsidó család történetéről egy emlékkötetet írok. Mindenkiről meg szeretnék emlékezni. Mondhatnám, mélyfúrásokat végzek a szénporos történelemben.

– Mi a véleménye a díjról?

– Nagy megtiszteltetés számomra, hogy megkaptam a díjat. S az különösen fontos, hogy éppen Bányásznapon. Jól esik, hogy értékelik a munkámat. Ez új erőt ad ahhoz, hogy tovább kutassam a város múltját.

Majd’ 30 éve foglalkozik a MÁK Rt-vel

Dr. Simonik Péter az ELTE Társadalomtudományi Karán szociálpolitika szakon szerzett egyetemi végzettséget 2001-ben. Ugyanitt védte meg doktori disszertációját 2009-ben szociológiai tudományokból, azon belül is szociálpolitika szakterületen. 2005-től három évig a tatabányai levéltárban dolgozott, jelenleg a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék egyetemi docense. Dr. Simonik Péter a MÁK Rt. történetével, különös tekintettel a vállalat szociálpolitikájának históriájával 1992 óta foglalkozik, fő kutatási területe a tatabányai vállalat jóléti politikája az 1896 és 1945 közötti időszakban. Kutatási eredményeiről a 2013-ban megjelent önálló monográfiájában olvashatunk. 1998-tól rendszeresen jelennek meg szociálpolitikai, foglalkozáspolitikai, szociálpolitika-történeti és tatabányai helytörténeti írásai, melyekben megkerülhetetlen téma a tatabányai bányászat története.

Helyi alapkutatásai közül még kiemelendő a zsidóság gazdasági és társadalmi szerepét bemutató könyve, mely 2017-ben jelent meg Szénporos Emlékkavicsok címmel.