Közélet

2011.01.14. 15:55

Gyors menesztés: két hétig volt főigazgató

Az új kormányhivatal vezetője csütörtökön közölte Tóthné dr. Menczel Zsuzsanna főigazgatóval, a Komárom-Esztergom Megyei Közigazgatási Hivatal korábbi vezetőjével, hogy a jövőben nem kíván vele dolgozni. Utódát a miniszter fogja kinevezni.

Palásti Péter

Aki távozni kényszerült

– Gyorshalál volt, nagyon fájt. Annak ellenére, hogy másként nem is nagyon történhetett, pedig ez volt az életem. Legalábbis az egyik fele. Ezekkel a szavakkal kezdte válaszát Tóthné dr. Menczel Zsuzsanna péntek délelőtt, amikor megkérdeztük tőle, hogy igaz-e a hír? Később még a következőket mondta:
– Őszintén mondom, hogy nincs bennem harag, de nagyon fáj. Mert az ember a körülményeket és a mai időket figyelve jól tudja, hogy mire számíthat. Ehhez képest már teljesen lényegtelen, hogy ki tette elém a papírt, ami része a generációváltásnak, bár én még nem vagyok nyugdíjas korú.

– Ezek szerint nem érte váratlanul.
– Nem egyedi, hanem általános jelenség, hogy ha bármilyen szervezet élére jön egy új főnök, akkor óhatatlanul kialakulnak összeütközések közte és a régi vezető között. Ráadásul a közigazgatási hivatal megyei szervezetét én alakítottam ki, jól ismerem minden „csavarját”, ennek ellenére ami törtét, az megtörtént. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a jogszabály szerint február 24-ig kellett volna megnevezni a véglegesített főigazgatókat, mert a korábbi közigazgatási hivatalok vezetői csak ideiglenesen töltötték be ezt a pozíciót.

– Más megyékben is történtek váltások?
– Kedden egy országos értekezleten tudtam meg, hogy kettő kivételével mindenhol kinevezték a főigazgatókat, ráadásul úgy, hogy 13 helyen a régi vezetők kaptak megerősítést, s csak négy új ember került ilyen pozícióba. Szűkebb hazánkon kívül csak Nógrád megyében nem történt semmi. Legalábbis szerdáig.

– Akkor már számított rá, hogy távoznia kell?
– Benne volt a pakliban, de nem tartottam valószínűnek. Tudtam volna együtt dolgozni a kormánymegbízottal, nem rajtam múlt. A mögöttünk hagyott két hét alatt ugyan érzékelhetők voltak kisebb nehézségek, de én azokat nem ítéltem meg kezelhetetlennek, legfeljebb kényelmetlennek.

– Személyi változások miatt?
– Nem, a napi munka kapcsán.

– És mi történt csütörtökön?
– Az előző napi értekezletekről referáltam Czunyiné dr. Bertalan Juditnak, aki beszámolóm meghallgatása után közölte, hogy nem velem képzeli el a főigazgatói munkakör betöltését. Áthelyezést és felmentést egyaránt felajánlott. Én az utóbbit választottam, mert az előbbire nem készültem. Ezután összecsomagoltam a személyes tárgyaimat, elköszöntem régi munkatársaimtól, s hazamentem.

– Mit fog most csinálni?
– Pihenek egy kicsit, majd két hónapi felmondási időm végéig kitalálom, hogy milyen úton indulok tovább.

Aki kimondta a menesztést

Természetesen megkérdeztük az új kormányhivatal vezetőjét, Czunyiné dr. Bertalan Juditot is, aki a következőket mondta:
– Hivatalba lépésemkor nem tettem javaslatot a miniszternek a főigazgató személyére, mert elhamarkodottnak ítéltem volna. Azt gondoltam, hogy meg kell ismernünk egymást Tóthné dr. Menczel Zsuzsannával, s én törekedtem is erre. Tudtam, hogy jó szakember, nem is emiatt kezdeményeztem a változást, hanem azért, mert megítélésem szerint ezen a szinten a vezetők között olyan személyes kapcsolatnak kell lennie, ami kedvezően hat a szervezet egészére.

– És hiányzott ez a „többlet”?
– Két hét eltelte után sem érzékeltem, s ezt Zsuzsa is így érezte. Ezért váltunk el harag nélkül, bár tudom, hogy érzelmileg őt sokkal jobban megviselte.

– Ki lesz az új, véglegesen kinevezett főigazgató?
– Nem mondok nevet, mert én csak javaslatot teszek, s erről Navracsics Tibor miniszter úr fog dönteni; ami ha megtörténik, nyilvánosságra hozzuk.

– Végül még annyit, hogy lesznek-e további személyi változások?
– A szakigazgatási szervek vezetői a jogszabályi rendelkezés alapján legkésőbb augusztus 31-ig a korábbi igazgatók maradnak, akiknek már átadtam ideiglenes megbízólevelüket az elmúlt napokban. Természetesen a határidő betartása nem lesz kötelező – az ágazati miniszterekkel történő egyeztetés után – bárki kinevezhetővé vagy felmenthetővé válik.

Ezek is érdekelhetik