Hírek

2004.11.13. 07:15

Egy csapatból kettő lehet

Kovács Krisztián

A Budapesti Labdarúgó-szövetség és a Pest Megyei Labdarúgó- szövetség támogatásával és közreműködésével jövőre is megrendezi a Budapesti Futball 7, az Utánpótlás Futball 7, illetve a Pest Megyei Sportszelet című hetilapokat kiadó BEAD Kft. a már hagyományosnak számító, amatőr együttesek részére kiírt (a tornán megyei I., II. osztályú és körzeti felnőtt, valamint a Budapest-bajnokságokban szereplő csapatok indulhatnak) nagyszabású teremlabdarúgó-tornáit, a Budapesti, illetve Pest Megyei Futball7 végét.
A két torna mérkőzéseinek – a korábbi esztendőkhöz hasonlóan – ezúttal is több település (Cegléd, Csömör, Dunakeszi, Solymár, Tápiószentmárton, Tököl és Vác) sportcsarnoka ad majd otthont. A csoportselejtezőkre január 15-én, 16-án,
22-én és 23-án, a közép- és a helyosztókra január 29-én és 30-án, míg a tornagyőzteseknek kiírt III. Regionális Futball7 végére egy héttel később – előreláthatólag – Dunakeszin kerül majd sor.
A fővárosi csapatok immáron harmadik alkalommal vetélkedhetnek a serlegekért, illetve a szponzorok által felajánlott értékes sportszerekért, és különdíjakért. A 2003-ban indított rendezvénysorozat első győztese a Kispest Rendőr volt, míg tavaly a Securicor hódította el az elsőséget az azóta már megszűnt Elit RC-vel szemben.
Az első tornán, amelyet végül a megyei I. osztályú Tököl nyert meg, még csak tizenegy gárda indult, egy évvel később (az első helyet az azóta már NB III-as Budaörs szerezte meg) már huszonhat, míg 2004-ben harmincöt együttes alkotta a mezőnyt, amely végül a megyei II. osztályú Pilisszentiván sikerével zárult.
A tornára való nevezés határideje 2004. november 19. Fontos tudnivaló, hogy egy egyesület két csapattal is nevezhet, ebben az esetben kedvezményt kaphat a nevezési díjból. Nevezni a 06-1/317-46-82-es és a 06-20/41-91-533-as telefonszámo-kon lehet. 

Játékvezető-képzés Pest megyében

A Pest Megyei Labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottsága játékvezetői tanfolyamot indít. A tanfolyam kezdete és a jelentkezés határideje 2004. november 15., 16 óra 30 perc. A képzésre Budapesten, a Steindl Imre utca 12. alatt kerül sor. Érdeklődni a 06-1/35-40-900-as és a 06-20/421-93-97-es telefonszámokon lehet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!