2024.03.20. 12:49
Ismét sikeres túranap Tatán
A hétvégén újabb sikeres túrát rendeztek Tatán. A természetjárás kedvelői több távon is teljesíthettek.
A hétvégén újra megrendezték Tatán az IVV túrát. Ez a túra nemzetközi túra és része a 2024-es Észak Dunántúli Kupa kiírásnak is. Március 16-án már 28. alkalommal rendezte meg a KEM Természetjáró Szövetség, a TAC és Tata Város Önkormányzata a Tatai Tavaszi Túrát. 210 fő gyalogolt a különböző túratávokon. A kisebb sétán indulók, a Cseke-tó megkerülését választották, azok pedig, akik a nagyobb túra mellett döntöttek, az Öreg-tó körül túrázhattak. Az igazán bevállalós túrázók akik mindkettőre kíváncsiak voltak, azok számára már 10 kilométert jelentett. A „nagy túrázó” 14 km-t, azaz két nagy tó kört ment. Ha 15 km-es, vagy akár a 20 km-es távot választotta, akkor a Fényes Tanösvényt is érinthette túrázás közben. Ezen a napon, aki nevezett a túra bármelyik szakaszára, ingyenesen látogathatta a Fényes tanösvényt.

Forrás: Shutterstock
A túrára sok érdeklődő érkezett az ország több pontjáról. Győrből, Pápáról, Budapestről, Gyöngyösről, Szentendréről, Süttőről, Székesfehérvárról, Szombathelyről, Sopronból is volt túrázó.
Az Ökoturisztikai Központ, ismertebb nevén a Kajakház, igazán kulturált helyszínt biztosított a rendezvénynek. Innen indítottuk a túrát és ide is érkezhettek vissza a kellemesen elfáradt túratársak. Megérdemelt jutalmuk egy kis zsíros kenyér- lekváros kenyér parti volt.
A nagy létszámú csapatokat serleggel jutalmazták: ebben az évben az esztergomi Meteor Természetbarát Egyesületnek, a Vulkán Tömegsport Egyesületnek és a Komárom Város SE csapatának sikerült a legtöbb embert mozgósítani.