Amerikába jöttem

2024.03.08. 10:11

Floridában vezettek mérkőzéseket a magyar játékvezetők

A világ különböző tájairól érkeztek játékvezetők Floridába

Forrás: Kemspori/Facebook

Közel egy héten keresztül az Amerikai Egyesült Államokban volt lehetőség több Komárom-Esztergom vármegyei játékvezetőnek tevékenykedni – derült ki a Kemspori Facebook-oldal bejegyzéséből. A lehetőségre a Referee Abroad nevű non-profit szervezetnek köszönhetően került sor. Ennek a szervezetnek a célja, hogy a világon élő bármelyik játékvezető kipróbálhassa magát egy másik országban, másik kultúrában is. Küldetésük, hogy minden nemzet sípmestere együtt tudjon működni, ezen felül fejleszthessék a szakmai képességüket is a más országban tapasztaltak alapján.

Floridában a Komárom-Esztergom vármegyei játékvezetők különítménye
Floridában a Komárom-Esztergom vármegyei játékvezetők különítménye
Forrás: Kemspori/Facebook

Vármegyénket Farkas Bálint, Linn Kevin, Mihályi Máté és Urbanics Áron képviselték, akik Floridában működhettek közre egy utánpótlás-labdarúgótornán. A „kiküldetés” első négy napján zajlottak a mérkőzések, amelyeknek a végjátékában is szerepet kaphattak a vármegyei bírók. Az U16-os korosztály bronzmérkőzését Farkas Bálint, míg az U15-ösök fináléját Linn Kevin vezette.

A torna után elméleti és gyakorlati képzésen vett részt a négy játékvezető, majd újabb feladat várt rájuk a gyepen. Az U17-es és az U19-es elit korosztálynak rendezett tornán is szerepet vállaltak, ahol a döntőben ugyan nem az egyik hazánk fia fújta a sípot, de több helyosztó mérkőzést is nekik kellett levezetni. Az amerikai kaland során a fiatal bírók megismerkedhettek Zabó Ádámmal, aki egy Floridában élő és jelenleg is aktív játékvezető.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában