Kosárlabda

2023.11.03. 11:01

A bajnokcsapat érkezik Oroszlányra

Ezúttal is fergeteges hangulatra lehet számítani.

Kun Attila

A B-középen nem fog múlni a Lions sikere...

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Peter

Kosárlabda, NB I. A, férfi, alapszakasz, 6. forduló 

MVM-OSE Lions–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 

Oroszlány, Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok, péntek, 18 óra. 

A forduló egyik rangadóját vívják ma este az „Akácban”, hiszen a negyedik helyen álló MVM-OSE a második Falcót látja vendégül. Az oroszlányi csapat az előző fordulóban simán, 89-75-re kikapott Szegeden, a bajnoki címvédő és kupagyőztes szombathelyi sztárgárda pedig az Atomerőműt verte magabiztosan, 88-69-re. A mérkőzés esélyese alapvetően a legjobb hazai csapatnak számító szombathelyi gárda, bár az oroszlányi oroszlánbarlangot ebben a szezonban még senki nem tudta bevenni. Egy biztos: a hangulatra ezúttal sem lehet majd panasz, hiszen a szokásos hazai hangorkán mellett a csapatát idegenbe is rendre népes táborral elkísérő Falco-szurkolók buzdítására is lehet majd számítani. 

– Az előző mérkőzésünkön nagyon rosszul játszottunk a Szeged ellen, remélhetőleg ez csak egy kisebb hullámvölgy volt. A héten ismét nagyon nehéz feladat vár ránk, hiszen a bajnoki címvédőt fogadjuk. A bajnok ellen játszani mindig különleges alkalomnak számít, mindent meg fogunk tenni, hogy jó teljesítményt nyújtsunk. A kulcs az lesz, hogy visszatérjünk a csapatkosárlabdánkhoz, ami a szezon elején sikerre vitt minket. A szurkolók támogatása – mint mindig – most is sokat ad majd nekünk, szeretnénk ezt jó játékkal meghálálni és a legjobbunkat nyújtani – nyilatkozta a mérkőzéssel kapcsolatban Simon Petrov, az MVM-OSE Lions vezetőedzője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában