2024.05.11. 21:22
Idegenben küzdött meg a Tatabánya
Idegen medencében játszott a hétvégén a Bányász férfi vízilabdacsapata. A mérkőzés nem alakult túlzottan látványosan, de a Tatabánya sikeresen lehozta a párharcot.
A fővárosi gárda a játékvezetőktől „megkapta” a hazai pályát, de a Tatabánya még ezzel is megbirkózott. Egy meglehetősen közepes színvonalú mérkőzésen sok hibával pólóztak a csapatok. Így korántsem volt látványos a játék. Az első félidő döntetlenjét követően a vízművesek a harmadik felvonásban fordították a maguk javára a találkozót, és ezzel fontos győzelmet szereztek. Mégpedig megérdemelten, mert a gyenge játékuk dacára végig megalkuvás nélkül küzdöttek, hajtottak a sikerérét.

Fotó: Hagymási Bence / Forrás: 24 Óra
A pontvadászat két hét múlva befejeződik, de a TVSE-nek már csak egy mérkőzés van hátra.
Gebauer Lajos: - Az előző fordulóban jól játszottunk, mégis kikaptunk. Most viszont jóval gyengébb produkció is elegendő volt ahhoz, hogy megnyerjük az összecsapást. A győzelemhez gratulálok a srácoknak. Már most több pontunk van, mint a tavalyi szezon végén volt.
Vízilabda OB I. B, férfi, 24. forduló
Neptun VSC – Tatabányai Vízmű SE 8-10 (1-3, 3-1, 2-4, 2-2)
Budapest, Hajós Alfréd Sportuszoda, 100 néző, vezette: Szilágyi K., Fodor R.
Tatabánya: Szabó II. – Gombos 1, Niklász 4, Pető 1, Várnagy M. 1, Fekete B., Kósi Kelly 1. Csere: Dubinák 2, Németh A., Végh L., Galler, Vajda, Keresztes. Edző: Gebauer Lajos.
Kihasznált emberelőny: 8/3, illetve 5/2.
Gól ötméteresből: 2/1, illetve 0.