Úszás

2023.08.13. 08:34

A tatabányai terminátorlány mindenkit legyőzött, aki szembe jött vele

A tatabányai Jackl Vivien áprilisban – alig tizennégy és fél évesen – a felnőtt magyar úszóbajnokságon ezüstérmes lett 400 vegyesen, majd július elején ifjúsági Európa-bajnoki címet szerzett, s a hónap végi EYOF-on (Mariborban összesen két-két aranyat és ezüstöt nyert) is utcahosszal végzett idősebb riválisai előtt a sportág legkomplexebb számában.

Kemma.hu

2021-et írtunk, amikor hat másodperccel jobbat úsztam, mint az ötszörös világbajnok, Egerszegi Krisztina. Ezzel sikerült megdönteni az országos korosztályos rekordot, ami előtte 31 évig élt - kezdte az utanpotlassport.hu-nak adott interjújában Jackl Vivien. 

A tatabányai sportoló azt is elmondta, hogy a cél egyértelműen az olimpia, de az még kérdéses, hogy ez a 2024-es párizsi lesz-e. Ehhez még két másodpercet kellene javítani. Hogy miben kell még fejlődnie a 2008-ban született lánynak? Erre is önkritikusan felelt:

A mellúszásomon kéne igen sokat javítani, ez megy a leggyengébben, és a végén, amikor gyorson hajrázok… Hát ott is lehet még mit jobbítani.

A Tatabányán élő Jackl Vivien arról is beszélt, hogy milyen életet él akkor, amikor épp nem az országos rekordokat döntögeti meg:

Szabadidőm hétvégente van, ilyenkor próbálok pihenni, aludni, filmet nézek, olvasok. Most csaknem egy hónap pihenő jön, aztán újból az uszoda. Egyébként pedig a tatabányai Bárdos László Gimnáziumba járok, szeptembertől kilencedikes leszek. Kitűnő tanuló vagyok, kedvencem az angol, aminek, remélem, a 2028-as Los Angeles-i olimpia után is a hasznát veszem, mert Amerikában akarok majd továbbtanulni.

A teljes interjút itt lehet elolvasni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában