V4

2022.07.19. 13:15

Oroszlányi súlyemelő lány vitte győzelemre a magyarokat az olimpia reménységek versenyén

A V4 országok viadala vagy Olimpiai Reménységek Versenye szép magyar sikerrel zárult a cseh „sörfővárosban”, Pilsenben. A magyar delegációból így is kiemelkedett az oroszlányi Szalai Lili.

Petrik József

Az olimpiai reménységek között bizonyítottak a magyarok és köztük az oroszlányiak

Forrás: Beküldött

Csehországban, Pilsenben rendezték meg a V 4 országok rangos viadalát, amelyen több versenyző is rajthoz állt megyénkből. Az oroszlányiak versenyzője Szalai Lili (71 kg) győzött összetettben a lányok között. De a csapatversenyt szintén a magyarok nyerték, elsősorban Lili nagyszerű teljesítményének köszönhetően. Az oroszlányiak üdvöskéje fantasztikus szurkolás közepette, több mint 15 kilós előnnyel végzett az élen úgy, hogy 89 kg-ot szakított és 107 kg-ot lökött. Ezzel lökésben és összetettben is megjavított a junior korcsoportban érvényes országos csúcsot. Lili teljesítményéhez a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke, Dobos Imre is gratulált, miközben az oroszlányi súlyemelő teljesítményét fergetegesnek nevezte. Majd külön kiemelte, hogy Szalai Lili versenyző teljesítménye kiemelkedően hozzájárult a csapat végső sikeréhez. Az ifi fiúknál csapattag volt még a tatabányai Stavasz Ádám is

Eközben Ary Éva, a kisbériek 49 kilós serdülőkorú versenyzője 50 kg-ot szakított és 53 kg-ot lökött. Klubtársa Zsédely Szabolcs, a 96 kg-os súlycsoportban 108 kg-ot szakított és 148 kilót lökött, ami serdülő országos csúcs. Mánovics Gergő +110 kg-osok mezőnyében, az ifjúsági korosztályban hiába szakított 115 kilogrammot, lökésben kiesett.

Kisbéren rendezték a soron következő területi minősítő versenyt. A házigazdák igencsak kitett magáért, nagyon színvonalas versenyt rendeztek. Az Oroszlányi VSK öt versenyzőt indított a viadalon, akikből négyen is az élen végeztek. A serdülő, 13 éves Hábenczius Szilvia (45 kg) 24 kg-ot szakított és 37 kg-ot lökött. Mikhel Panka (+76 kg) a 12 éves leány korcsoportban 48 kilót szakított és 62-öt lökött. A 15 éves, szintén serdülő  Zsolnay Lénárd (61 kg) 77 kg-ot szakított és 106 kg-ot lökött. A felnőttek között a 21 éves Kiss Gábor (86 kg) 105 kg-ot szakított 127 kg-ot lökött. Zolnai Rajmund bemutatkozása viszont nem sikerült. Bagócs János vezetőedző így is elégedett lehetett, hiszen négy tanítványa is megjavította az egyéni csúcsát.

A területi minősítőn is kitettek magukért a sportolók
A területi minősítőn is kitettek magukért a sportolók
Forrás: Beküldött

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában