Megye I.

2021.12.23. 20:40

A bajnokság első felében tarolt a Sárisáp, de ez még semmit nem jelent

A megyei I. osztály őszén minden meccsét megnyerte a listavezető, de ez még semmit nem jelent. Cikkünkben megvizsgáljuk, hogyan alakult a bajnokság első fele.

Herczeg István

A Zsámbék (neonzöldben) egyelőre minden ellenfelét elverte, és mindössze négy gólt kapott

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

Az előző szezonban a bajnoki döntőn, a Sárisáp otthonában szerezte meg az aranyérmet, így vágott neki az idei szezonnak. A nyáron elvesztette gólkirályát, Monori Norbertet, aki az NB II.-es Haladásban is megállja a helyét, így Bodó Lászlónak főhetett a feje. A csapata mindezek mellett mégis minden tavaszi (összesen 14) meccsét megnyerte, így hibátlan mérleggel vezeti a bajnokságot. Legfőbb kihívója a Koppánymonostori SE, akivel már tavaly is nagy csatákat vívott a Zsámbék. A lila-fehérek is impresszíven kezdték a szezont, azonban a 15 mérkőzésből „csak” 12-t nyert Vigh László csapata, egyetlen vereségét pedig épp a Zsámbék ellen szenvedte el. A két csapat között így négy pont a különbség. 

A harmadik helyért úgy fest, mégnagyobb csata lesz tavasszal, hiszen hat csapat van három ponton belül. Jelenleg az újonc Tát áll a dobogó legalsó fokán, de ugyanúgy 25 ponttal, mint a remek őszt bemutató Tata, és a zseniális kezdés után kissé visszaeső Bábolna. A három klub mérlege kottára ugyanaz, a különbség csak a gólokban mutatkozik meg. A legtöbbet a trióból a Tata lőtte, de a legtöbbet is kapta. 23 ponttal áll egymagában a Sárisáp: Csapó Károly tavalyi ezüstcsapata kissé átalakult, de a harmadik hely elérésére így is nagy esélye van, bár ha az ősz utolsó három meccsén nem csak egy pontot gyűjtött volna a gárda, előrébb is telelhetnének. 22 pontot szerzett eddig a Kecskéd és a Környe is, ami nem önmagában nagy szó, inkább abból az aspektusból lehetnek büszkék ezen csapatuk az őszi teljesítményre, hogy egy győzelemre vannak a dobogótól, bár nagy kérdés, hogy a tavaszi teljesítményük mennyire teszi majd lehetővé, hogy a felsőházba kerüljenek. Az alapszakasz végével ugyanis – ahogy az előző bajnokságban is – jön a rájátszás, ahol az első hat csapat játszik majd egymással, így ezeknek a csapatoknak ez lesz a céljuk tavaszra. 

A kilencedik helyen telelő Vértessomló is büszke lehet az őszre, már csak saját tavalyi teljesítményéhez képest is. A fiatalos Schöffer-legénység több meglepetést is okozott ősszel, az alsóház meghatározó csapata a kék-fehér gárda idén is. Nagy talány a Nyergesújfalu szereplése, hiszen Darabos Gábor csak a tizedik helyre tudta egyelőre bekormányozni a tavaly még bronzérmes csapatot. Igaz, hogy többen távoztak, és sok hiányzó is volt, de a Nyerges­újfalutól mindenképpen többet vártak a szurkolók az őszre. Ahogy a Vértesszőlőstől is: Tokaji Zsolt csapata otthon remekül szerepelt (csak két vereség), viszont idegenből nem nagyon sikerült pontot csenni, így a kevésbé előkelő, 11. helyen áll a gárda. 

Lefelé lóg ki a teljes vérfrissítésen átalakult Esztergom. A játékban többet ígérő, de pontban eddig csak hetet gyűjtő északi gárda játékoskerete teljesen újjáalakult a nyáron, zömében fiatalok és több évet kihagyott játékosok lépnek pályára hétről hétre, egyelőre kevesebb sikerrel. Abszolút utolsó a Nagyigmánd csapata, itt olykor létszámgondokkal is küzdöttek. A megszerzett egy pont, és bekapott 106 gól önmagáért beszél, télen mindenképp át kell gondolni Nagyigmándon a hogyan továbbot. 

A bajnokság 2022. február 20-án folytatódik majd. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában